Kedves Szülők!
Az alábbi hivatkozásokról érhetőek el a négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi jelentkezési lapok:
4 évfolyamos gimnázium
8 évfolyamos gimnázium
„Szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.” (Lk 18,1)
Kedves Szülők!
Az alábbi hivatkozásokról érhetőek el a négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi jelentkezési lapok:
4 évfolyamos gimnázium
8 évfolyamos gimnázium
Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódva Kovács Gergő Vilmos iskolalelkész atya házmegáldást végzett iskolánk minden szintjén, minden tanteremben és irodában, valamint a lövéreki óvodában is. Bőven áradt a tömjén – megtisztítva a helyiségeket –, valamint bőven hintette az atya a gyerekekre és a felnőttekre a szentelt vizet. Megáldotta az itt dolgozókat, tanulókat, és felkerült az ajtókra az írás: 20 C+M+B 20, vagyis Christus Mansionem Benedicat!, Krisztus áldja meg e hajlékot!
Nagy örömünkre - több éves várakozás után - 2020 januárjától folytatódik iskolánk rekonstrukciója. Első lépésként az Orsolya téri épületszárnyat kellett kiürítenünk. A költözködés január 3-án indult és január 18-án fejeződött be. Alsó tagozatunk január 8-tól a Soproni Egyetem Deák téri épületében került elhelyezésre (AMI). Nagygimnáziumi osztályaink pedig az Orsolya téri épület 3. emeletén (11-12.évf.), illetve a Horváth-házi szárnyban (9-10.évf.) találtak otthonra.
Kedves első osztályba készülő gyermekek!
Kíváncsian kérdezitek, hogy milyen az iskola.
Gyertek el, fedezzétek fel!
A Szent Orsolya-iskola diákjai az idei adventban is segítő kezet nyújtottak a rászoruló gyerekeknek: csatlakoztunk az országos PontVelem Okos Program SegítsVelem MosolyManó akciójához, amelynek keretében 303 cipősdoboz gyűlt össze.
Alsó és felső tagozatosok és nagygimnazisták is folytatták a hagyományos, karácsonyt megelőző cipősdoboz-akciót, gyűjtöttek játékokat, édességeket, könyvet és apróbb meglepetéseket. Az iskola diákjai – szüleik segítségével – 303 dobozt készítettek össze és ajánlottak fel rászoruló, nélkülöző gyermektársaiknak. A csomagokat a posta a SegítsVelem MosolyManó program keretében Budapestre szállította, onnan a budapesti Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászorulóknak.