„Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét.” (Lk 3,8)

Megérkezett a Betlehemi Békeláng
Hűség napi rendhagyó óra
Adventi kirándulás
I. Adventi gyertyagyújtás
Egy rendhagyó irodalomóra Sopronban
Nemzeti múlt és parlamentarizmus

ÓvodaA szünidőben megkezdődött az óvoda ideiglenes helyének kialakítása. A festést követően a csoportszobák berendezése zajlik, majd a vizesblokkok átalakítása következik. Augusztusban pedig az apácakertben kezdődik az "óvodabarát" udvar kialakítása, hogy mire újra megnyitja kapuit az óvoda - kicsik és nagyok megelégedésére - minden a helyén legyen.

(További fotók a képre kattintve érhetőek el.)

Kempten 1A Szent Orsolya Gimnázium 14 diákjából és 2 felnőtt kísérőjéből álló csapat már április óta készült a Kempteni Diákszínházi napokra, ami 2017. 06. 26-30-ig tartott.

A feladatok között az első volt, hogy eldöntsük, milyen nyelven fogjuk előadni a kiválasztott darabot. Meghívóink felajánlották, hogy magyarul is előadhatunk, ebben az esetben német nyelvű összefoglalóval segítették volna a megértést. Hosszas tanakodás után a német nyelvű előadás mellet döntöttünk: egyrészt úgy éreztük, így megtiszteljük meghívóinkat, vendéglátóinkat azzal, hogy anyanyelvükön adunk elő, másrészt pedig arra gondoltunk, hogy a diákok ezáltal is fejleszthetik nyelvtudásukat, így még hatékonyabb lehet a nem kis költségvetésű németországi út. A választás Janikovszky Éva: Örülj, hogy lány című darabjára esett.

Kubicsek FerencKubicsek Ferenc, iskolánk 11.ag osztályos tanulója már kisgimnazista évei alatt is kitűnt kitűnő tanulmányi eredményével és versenyeken elért sikereivel. Feri kedveli a kihívásokat, igyekezett minél több szakterületen megmérettetni magát. A matematika versenyek visszatérő résztvevője, kémiából levelező verseny keretei között edzette elméjét. Az idei esztendőben különös sikereket ért el a magyar nyelv kapcsán az IMPLOM Helyesírási versenyen, ahol megyei 3. helyezést szerzett, fizikából az ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY második fordulójába jutott, matematikából pedig a BOLYAI Matematika Csapatversenyen három csapattársával együtt (Novák Barnabás, Olasz László Zsolt és Varga Soma) körzeti 4. helyezést ért el.

HegykőIskolánkban idén első - és remélhetőleg nem utolsó - alkalommal került megrendezésre Barta-Barát Éva néni, Nagy Árpád tanár úr, Böröcz Marika néni és Tóth Norbert tanár úr szervezésében a Tudomány a vadonban elnevezésű természettudományos és biciklis tábor, melynek a hegykői Közösségi Ház adott otthont. Ezalatt a három nap alatt változatos programokkal, érdekes kísérletekkel és sok-sok nevetéssel indult a részvevők számára a nyári szünet, na meg persze egy kellemes izomlázzal. :)

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde