„Barátságosan fogadta őket, beszélt nekik Isten országáról
és meggyógyította a gyógyulásra szorulókat.” (Lk 9,11b)
Ezúton értesítjük a tisztelt Szülőket és Tanulókat, hogy Magyar Közlöny 207. számában 2020. szeptember 18-án megjelent, 431/2020. (IX.18.) sz. Kormányrendelet alapján az alábbiakkal egészülnek ki az eddigi szabályok:
Az előző tanév második félévében a vírushelyzet miatt számos tanulmányi verseny nem jutott el az országos fordulóig. A megyei szintű fordulók után sem kerülhetett sor a hagyományos díjátadó ünnepségre. Postai úton, a mai napon érkeztek meg az elismerések, melyeket dr. Kovács András igazgató adott át. Örömmel tölt el bennünket, hogy a Szent Orsolya Gimnáziumból két dobogós helyezés is született.
A Német Nyelvi Verseny megyei győztese Németh Marcell (9.bg) lett. (Felkészítő tanára Szijjártóné Horváth Veronika) Marcell az országos döntő résztvevője is lett volna.
Stipta Róza (8.ag) az Angol Nyelvi Verseny második helyezését érte el. (Felkészítő tanára Telekes Zoltánné Ormos Eszter).
Valamennyiüknek szívből gratulálunk!
Tisztelt Szülők!
Kedves Tanulók!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2020. szeptember 8-án a köznevelési intézmények részére korábban kiadott Intézkedési Tervet az alábbiak szerint kiegészítette, módosította.
Excellenciás Püspök Úr!
Főtisztelendő Atyák! Tisztelt Polgármester Úr, Alpolgármester Úr!
Tisztelt Főigazgató Úr!
Kedves Szülők, Kollégák, tanulók és óvodások!
Hiába dőltek a hőmérsékleti rekordok a trópusi éghajlatot idéző napokon – ez a nyár is véget ért. Gyorsan csomagolt az augusztus és búcsúzás nélkül, szinte észrevétlenül hagyott itt bennünket a vakáció. Az időjárás pedig igazi diákbarát módon, már tegnap esőkönnyes búcsút vett tőle és azóta is siratja… pedig az idén igencsak hosszúra sikeredett…
Szeptember 1-jén tartotta iskolánk az ünnepélyes Veni Sancte szentmisét és az évnyitót a jereváni Szent Imre-templomban. A rendezvényen a meghívott vendégek – a fenntartó képviseletében dr. Veres András megyéspüspök, Horváth Imre városplébános, Németh István, a Szent Imre-templom plébánosa, dr. Farkas Ciprián polgármester és Csiszár Szabolcs alpolgármester – mellett minden osztályból 2–2 fős diákképviselet, óvodások, valamint az iskolavezetőség és tanári kar vett részt.