Túrmezei Erzsébet (1912–2000) tiszteletére avattak emléktáblát a Szent Orsolya Gimnázium Deák téri épületén, az evangélikus költőnő–diakonissza születésének 110. évfordulóján.
Túrmezei Erzsébet 1912-ben Tamásiban született katolikusként – édesanyja vallása után – Belák Erzsébet néven. Miután két bátyja a soproni evangélikus líceumba jött tanulni – majd mindketten lelkészek lettek –, a család úgy döntött, Sopronba költözik, így Erzsébet a soproni Állami Leánylíceumba került (iskolánk mai Deák téri épülete), itt érettségizett. 17 évesen evangélikus hitre tért át, és már a középiskolában verseivel kiválóan szerepelt különböző pályázatokon. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar–német szakán végzett, egyetemi évei alatt sem hagyott fel a költészettel, versei erős hitet tükröznek. 1934-ben lépett be a Fébébe, majd annak feloszlatása után a balassagyarmati szeretetotthon vezetője lett, a Fébé 1990-es újraindulása után pedig annak első főnökasszonya. Mintegy 900 vers és műfordítás, valamint az evangélikus énekeskönyv több dalszövege is kötődik a nevéhez.
Jelenleg az alsó tagozatnak helyett adó Deák téri egykori leánylíceum volt tehát gimnáziuma Túrmezei (akkor még Belák) Erzsébetnek. Ez adta az apropót, hogy születése évfordulóján a Fébé mozgalom több emléktáblát is avat: múlt héten Tamásiban, a szülőházán, szerdán pedig egykori középiskoláján.
Az avatási ünnepségen Kovács Gergő Vilmos atya, iskolánk lelkésze és az iskolavezetőség mellett részt vett Gregersen–Labossa György, a Fébé mozgalom lelkészi vezetője és az evangélikus egyház több képviselője is. Az emléktábla-avatásra eljöttek idősek a Fabricius-szeretetotthonból és Túrmezei Erzsébet több ismerőse is. Az ünnepségen verset mondott iskolánk egykori tanára, Stinnerné Hubert Sarolta tanárnő, iskolánk nyugdíjas pedagógusa – A harmadik c. Túrmezei vers a jog és az ész mellett a szeretet elsőségét hangsúlyozza („Mindig arra a harmadikra hallgass,/ mert az a szeretet!”). Szerepeltek iskolánk alsósai és tanítói is: a gyerekek Túrmezei Erzsébet a Kis telefonom van nekem és a Kivonás című versét szavalták el. Az előbbi költeményhez kapcsolódtak Gregersen–Labossa György gondolatai az imádkozás fontosságáról. Ezt követően Gergő atya megáldotta a leleplezett emléktáblát.
– Ahhoz, hogy Túrmezei Erzsébethez eljussunk, fontos két fogalmat tisztáznunk: ki a diakonissza és mi a Fébé – hangsúlyozta Stinnerné Hubert Sarolta magyar–német–orosz szakos tanárnő, iskolánk nyugdíjas pedagógusa. – A diakónia szeretetszolgálat, az első diakónus az Újszövetség szerint István volt. A diakónus a gyülekezetekben világi segítő volt, feladata a betegek, rászorulók ápolása, az árvák gyámolítása volt. A diakónus szóból ered a női változat, a diakonissza, akinek tevékenysége a katolikus apácákéra hasonlít. Anyaházakban éltek, segítő szolgálatot végeztek kórházakban, iskolákban, árvaházakban, de emellett imalapokat festettek, kertészkedtek, varrtak; jobban benne éltek a társadalomban, a világi életben, mint az apácák. A Fébé egy női név (görög nyelven: Phoibé, jelentése: ragyogó, sugárzó), mely a Bibliában Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében bukkan fel: „Ajánlom nektek nőtestvérünket, Fébét, (…): fogadjátok őt az Úr akarata szerint a szentekhez illően, és álljatok mellé minden olyan ügyben, amelyben szüksége van rátok, mert ő is sokaknak lett pártfogója, nekem magamnak is.”. A szent életű asszony szimbolikus alak, neve a magyarországi diakonissza anyaházakhoz kapcsolódik 1924-től.
