„Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét.” (Lk 3,8)

Megérkezett a Betlehemi Békeláng
Hűség napi rendhagyó óra
Adventi kirándulás
I. Adventi gyertyagyújtás
Egy rendhagyó irodalomóra Sopronban
Nemzeti múlt és parlamentarizmus

Március elején rendezte meg a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézet (Zeneiskola) a hagyományos népdaléneklési versenyét. Az eseményen iskolánk diákjai is sikeresen szerepeltek.

 

Iskolánk harmadik alkalommal csatlakozott a Föld Órája programhoz, amelyre idén március 25-én 20:30-21:30 óra között kerül sor.

„Mi is a Föld Órája?

A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra.

2017. március 17-18-án rendezték meg, immár 25. alkalommal a katolikus iskolák Károly Ireneusz Fizikaversenyét. A helyszín ezúttal a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma volt Pécsett. Iskolánkat a II. kategóriában (15-16 évesek) két tanuló képviselte: Árvay Benedek (9.ag) és Salamon Márton (9.bg). Felkészítő tanár Barta-Barát Lászlóné. A fiúk országos 1. helyezést értek el az Otthoni kísérleti forduló kategóriában!

1848. március 15-ének dicsősége: Petőfi Sándor, Jókai Mór, a márciusi ifjak, a Pilvax kávéház, a Nemzeti dal, a 12 pont, Táncsics Mihály kiszabadítása – mind elévülhetetlen érdemek és emlékek, melyek jelképezik a magyar szabadság kivívásáért 169 éve folytatott küzdelmet.

Március 9-én iskolánk másodízben tárta ki kapuját az Iskolanyitogató foglalkozásra érkező óvodások előtt. Március 23-án, 16 órakor ismét várják a tanító nénik a nagycsoportos gyermekeket.
További képekért kattintson a képre.
 

A biológia szakkörösökkel február közepén Szombathelyre utaztunk a Savaria Múzeumba, úti célunk az Év élőlényeiről tartott előadássorozat meghallgatása volt, hiszen a szakkörös társaimmal az iskola alsós évfolyamában a mi feladatunk lesz ezen állatok és növények bemutatása. A délutánt a Savária Múzeumba kezdtük ahol megnéztünk két tárlatot. A Múzeum nagyon patinás lett. Nem oly régen újították fel, szép rendezett park veszi most körül. Kalauzunk Ivanicsné Szekeres Krisztina volt, aki sok érdekességet mesélt a környék történetéről.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde