„Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot,
hanem hogy általa üdvözüljön a világ.” (Jn 3,17)

Gyermeknap az alsóban
„Híres Orsolyám”
„Az Orsolya nemcsak nevel, oktat, de példát is mutat”
„Embernek lenni! Csak-embernek, semmi egyébnek”
Szülők Akadémiája: Földi-Kovács Andrea - Keresztény társadalmi felelősség
Szalagavató Szent Angéla ünnepén – „Véget ért a próbajáték…”
Floorball diákolimpia

Újabb bronzérem a diákolimpián

2023. február 1-én az V-VI. korcsoportos Röplabda Diákolimpia Körzeti Döntőjén vettünk részt a nagygimnazista lányokkal. Egyre többen röplabdáznak iskolánkban, sokan érdeklődnek iránta és szeretnének megtanulni. Ennek egyik legjobb mércéje, mikor más iskolák csapataival mérjük össze tudásunk. A Körzeti Döntőn igazán szoros mérkőzéseket játszottunk, de továbbjutni sajnos még nem sikerült, így 3. helyen végeztünk a csoportunkban.

Gratulálunk a csapat tagjainak és a felkészítő tanáruknak.

Röplabdában bronzérem

Múlt héten Diákolimpia Lány Röplabda IV. korcsoportos Körzeti Döntőn vettünk részt iskolánk röplabda csapatával. Látványos, hosszú labdamenetek után a lányok megszerezték a bronzérmet.  A 3. helyezett csapat tagjai: Kovács Rebeka 8.bg, Varga Anna 8.bg, Brummer Emese 8.bg, Kovács Emma 8.a, Vida Dorottya IX, Mészáros Hanna IX, Nagy Henrietta IX, Szabó Annamari 7.a, Németh Dóra 7.a, Kevert Mirabella 7.a.

Végig izgalmas és küzdelmes játszmákat láthattunk, gratulálunk a szép eredményhez!

Szalagavató Szent Angéla ünnepén – „Véget ért a próbajáték…”

Január 27-én, Szent Angéla napján tartotta iskolánk a 12. évfolyamosok szalagavatóját. A korlátozások és megszorítások után idén végre visszatérhettek az osztályok a közös ünnepléshez. A szalagavató délután 5 órakor szentmisével kezdődött, amelynek elején a végzős évfolyamok leányai álltak sorfalat a szentmisére bevonuló fiú osztálytársaiknak. 

Floorball diákolimpia

Ebben a tanévben is megrendezték a Kispályás floorball diákolimpiát, ahol most is sok csapattal vett részt iskolánk. A III. korcsoportos fiúknál 6 csapat indult a Megyei döntőn, az Orsolyások a 3. helyet szerezték meg, ezzel egy hajszállal lemaradtak az országos elődöntőbe jutásról.

A csapat tagjai: Árvay Vilmos, Kárpáti Bulcsú, Kőrösy Gyula, Mayer András Márton, Németh Gergely.

A falusi lány mezítláb indult vágyai útján

Iskolánk vendége volt Zsuffa Tünde író, teológus, diplomata, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke, az Esztergom–Budapesti Egyházmegye sajtószóvivője – a magyar kultúra napjához kapcsolódva Az Ég tartja a Földet című regényéről és annak megszületéséhez vezető útról beszélt hétfőn az orsolyás nagygimnazistáknak. 

Nyílt tanítási nap és iskolanyitogató foglalkozások

© 2016-2022 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde