„Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked.” (Mt 20,14)

Intézményi Bozsik Labdarúgó Torna
Központi írásbeli felvételi előkészítő foglalkozások az Orsolyában - Magyar nyelv
Központi írásbeli felvételi előkészítő foglalkozások az Orsolyában - Matematika

Sikeres tanévet zár Németh Áron (11.ag–XI): a Nemes Tihamér online programozási versenyen a 11–12.-esek kategóriájában holtversenyben az 1. helyen végzett, a katolikus középiskolák matematikaversenyének országos döntőjében pedig 6. helyezést ért el.

– Mivel édesapám informatikus, kisebb koromban elkezdett tanítani a Basic programnyelvre – mesélte Áron. – Ez annyira érdekelt, hogy később – egyetemisták által tartott – online tanfolyamokon megismerkedtem a Python és a C++ programnyelvvel is. Az informatikatanárom, Kontesveller László tanár úr biztatott, hogy induljak versenyen, és mivel az online programozási versenyen Pythont lehetett használni, belevágtam.

A Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny országos döntőjében Győr-Moson-Sopron vármegyét iskolánk tanulója, Kocsis Adél (8.ag) képviselte. A döntőt június 2-4. között rendezték meg a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban.

Első nap a megnyitó után a 35 versenyző diák bemutatta kiselőadását, majd lezárásként előadást hallgattak meg Herman Ottó fiatalkoráról. A második nap reggelét egy feladatlap megírásával kezdték a versenyzők, ahol a tantárgyi ismereteik mellett a Természetbúvár magazin kijelölt cikkeinek tartalmára is rákérdeztek. Aztán buszra szálltak és kezdődött a terepi munka a Hanság tanösvényein, kiállításain. Az ott hallottakból, tanultakból pedig rögtön számonkérésre került sor. 

Négy év kihagyás után idén ismét részt vettek iskolánk 7. évfolyamosai a Határtalanul pályázat kirándulásán. A történelmi helyszínek, váremlékek és bányavárosok elnevezésű projekt keretében május 6–9. között tölthettek négy napot Szlovákiában, ahol többek között az egykori magyar emlékek nyomába eredtek. A hetedikesek osztályfőnökeik kíséretében – Telekes Zoltánné Ormos Eszter (7.ag), Tiborcz Viktor (7.bg), Krizsonits Mátyásné (7.a) és Tóthné Kiss Katalin (7.b) – hatalmas élményeket szereztek a Felvidéken.

A Szent Orsolya Gimnázium Természettudományos Munkaközössége szeretettel várja a 9-11. évfolyamon tanuló diákok jelentkezését - osztályonként 5 főt – a 2023. szeptember 1-én megrendezésre kerülő Andrássy Péter Emléktúrára.

Jelentkezési határidő: 2023. június 9.
Indulás ideje: 2023. szeptember 1. reggel 7 óra, Pap rét
Várható érkezés: 2023. szeptember 1. este 19 óra, Pap rét
Helyszín: Alpok, Ausztria

Alsó tagozatos tanítványaink 95 %-a napközis. A napköziben folyó munka jelentős alkotórésze az iskolai tevékenység egészének, a nevelőmunkánkat kiegészíti. A napközis foglalkozások nemcsak a nyugodt tanulást és felzárkózást biztosítják, hanem fontos számunkra, hogy a gyermekek érezzék jól magukat a délutáni foglalkozásokon. A szervezési keretek rugalmas alkalmazása és új módszerek bevezetése hozzájárulhat ahhoz, hogy tanulóink felszabadultan és szívesen vegyenek részt a foglalkozásokon.

Napközis munkaközösségünk ebben az évben útjára indította a Klubnapközis foglalkozásokat, melynek keretében a megszokottól eltérő módon tartalmas programokat és együttlétet kínáltunk a gyerekeknek. 4 alkalommal vártuk őket színes programokkal és igyekeztünk számukra az év aktuális eseményeihez kapcsolódó hasznos ismereteket, játékos formában átadni.

2023. május 22-én iskolánk alsós diákjai a Bozsik foci tavaszi fordulóján vettek részt. A rendezvényt az Ágfalvi úti labdarúgó pályán tartották meg, gyönyörű, napsütéses időben. Két korcsoportban 2-2 csapattal indultunk, összesen 37 alsó tagozatos kisdiákot vittünk versenyezni, melynek a végén mindenki kellemesen elfáradt. Élményekkel teli, gólgazdag mérkőzéseket játszottunk, az esemény több pályán zajlott egyszerre, így összesen 16 mérkőzést tudtunk játszani a délelőtt folyamán. Mindenki jól érezte magát, jövőre folytatás következik.

Május 20-án reggel 7 órakor elindultunk a Szent Orsolya Gimnázium fennállásának 275. jubileumi évére szervezett kerékpártúra második része, a Fertő tó megkerülésére. Bár az időpontot egy héttel csúsztatni kellett, de megérte, mivel így szuper időnk volt. A nyugati part mentén haladtunk, 40 kilométer múlva, viszonylag simán eljutottunk az első tervezett megállónkhoz. A vízkészletek feltöltése után tovább indultunk a tó északi oldalán keresztül, Pátfaluba, ahol a fűben heverészés mellett volt lehetőségünk a kísérőautóból frissítőket magunkhoz venni. A soron következő etapban a Nemzeti Park területén megcsodálhattuk a nagy ökológiai értékkel bíró vizes élőhelyeket. A szikes pusztákon többek között fellelhető volt a réti sas, és a Nemzeti Park címerállata, a nagy kócsag. Fertődön a Mexikópuszta hosszú egyenesei után, hideg fagylalt várt minket - Vissi András a Scardobona Consulting ügyvezetőjének és a fertődi Rábensteiner kávézónak a jóvoltából - amelynek nagyon örültünk. A kifáradt társaság az utolsó dimbes-dombos szakaszt nehezen, de annál lelkesebben tette meg. Az Anger rétre visszaérve kaptunk emlékbe egy kitűzőt, majd búcsúzkodás után mindenki indult haza, a jól megérdemelt pihenésre. 

© 2023 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde