„Szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.” (Lk 18,1)

Orsolyás pedagógusok zarándoklata
„…mindig hűek leszünk az orsolyás hagyományokhoz”
Csodálatos élmények az Andrássy Péter Emléktúrán
A közös ima ereje – Zarándoklat Kópházára

cimerA tervek szerint az eddig két állandó telephelyen működő intézményünk két éven belül négy helyre bővül, a gyerekek pedig 1–18 év között járhatnak az Orsolyába. Az Orsolya és Széchenyi téri iskolaszárny mellett a lövéreki óvodában folyt állandó munka, ehhez kapcsolódott tavaly januárban a Deák téri épület. Az iskolánkat fenntartó Győri Egyházmegye döntése értelmében az egykori AMI épülete is az iskola használatában marad, valamint a Halász utcában hamarosan bölcsőde is nyílik – a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium égisze alatt.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2025 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde