„…ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor, ha a holtak közül támad is föl valaki annak sem fognak hinni.” (Lk 16,31)

Csodálatos élmények az Andrássy Péter Emléktúrán
A közös ima ereje – Zarándoklat Kópházára
„Amit kaptunk, mások javára fordítsuk!”
Nyári élmények németországból

A közös ima ereje – Zarándoklat Kópházára

Szeptember első hete mindig az új tanév körüli tennivalókról, az új lehetőségekről szól, a tiszta lapról. Ugyanakkor vannak szép, felemelő hagyományaink, szokásaink, amiket szeretünk minden évben tovább vinni, közösen megélni.

Szerencsére már hagyományként kísér minket minden tanévben az első hét végén megrendezésre kerülő kópházi zarándoklat, mely egy 10,5 km-es túra keretében a Sarlós-Boldogasszony templomhoz viszi az orsolyás közösséget: pedagógusokat, diákokat és szüleiket. Az idei tanévben rendhagyó módon nem a szeptemberi első iskolai hét péntekjén gyűltünk össze az Orsolya téren, hogy nekivágjunk a mindig jó hangulatú útnak, hanem idén erre szeptember 19-én került sor.

14:00 órától gyülekeztünk az Orsolya templom előtt, hogy új iskolalelkészünk, Simon Dávid atya vezetésével idén is beszélgetések, ismerkedések, imádkozások keretében és éneklésekkel kísérve igyekezzünk a lehető legnyitottabban jelen lenni a programon. Dávid atya külön igyekezett rávezetni minket az erdőben vonulva az elcsendesedére is egy 15 perces „próba” keretében, melyet mindenki sikeresen teljesített. A szinte nyárias idő mindig adott a túrához, ez most sem volt másképpen, még megidézte bennünk a szünet egyre távolodó emlékét is.

17:00 óra környékén értünk oda a templomhoz, melynek búcsúját augusztus 15-én, Nagyboldogasszony, Mária mennybevitelének ünnepén szokták tartani. Fő része a Lorettói Fekete Mária szobra, mely eredetileg a templom helyén álló kis kápolnát díszítette. Minden évben megcsodáljuk. A szentmisét követően – melyet Dávid atya celebrált – a kópháziak agapéval várták az orsolyás zarándokokat. Ezek mindig alkalmat adnak a további beszélgetésekre, elmélkedésekre.

Ezzel a szép péntek délutánnal és estével ismét gazdagodtunk résztvevőként, hálásan köszönjük az idei szervezést is!

Írta: Kelemen Dóra
Fotó: Alpár Tibor és Tóth Norbert

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2025 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde