Nagy lehetőségek kapujában
Aki sportol, tudja, az edzőtábor mindig jó lehetőség a fejlődésre. Ha egy olimpikon edzője irányítja a tréninget, a tapasztalatszerzés, a gyarapodás garantált. Így tapasztalta meg ezt Kőhalmi Alíz (10.bg) atléta is, aki nemrégiben Kozák Luca gátfutó olimpikonunk edzőjének, Suba Lászlónak a vezetésével vehetett részt a válogatott edzőtáborán.
A tabló, amelyen mind a három leendő elsőáldozó osztály gyermekeinek képei rajta vannak, nem csak dísz kíván lenni, hanem célja, hogy aki csak rátekint egy-egy fohásszal segítse az elsőáldozásra készülőket. Ezt szolgálja az az imakérő korong is, amelyet minden elsőáldozó húzott, és amin egy másik társuk neve szerepel, akit a család az elsőáldozásig kísér, mintegy imádságba burkolva egymást!
Imádkozzunk értük, hogy Jézusnak sok öröme teljen bennük!
»Hét–nyolc éves lehettem, amikor Farkas apóval szekéren mentünk ki a földekre dolgozni. A határban átadta a gyeplőt: „Na, vezesd a lovakat, kis unokám!” – mondta. A lovak megérezték, hogy a gyeplő nem a gazda kezében van, és megbokrosodtak. Rémülten kiabáltam: „Jaj, jaj!”. Apó átvette a gyeplőt, egyet húzott rajta, és a lovak szépen poroszkáltak tovább. Ezt a történetet több évtized után fölidézve megfogalmaztam: „Az a jó, ha életem gyeplője nem az én kezemben van, hanem Gazdám kezében.«
Az 1989 óta a magyar Alkotmányunk része, nemzeti önazonosságunk kifejezésének egyik legmagasztosabb eszköze. Himnuszunk szerzője 1823-ban már több mint egy évtizede élt szatmárcsekei „száműzetésében”. Az irodalmi–művészeti élet sodrába, Pestre vágyó Kölcsey Ferenc 1812-ben költözött Álmosdra, majd Csekére, ahol öccsei, majd unokaöccse gondozása – utóbbinak később gyámsága – mellett földbirtokainak ügyeit rendezte. 1823. január 22-én Szatmárcsekén fejezte be romantikus stílusú költeményének, a Himnusznak a kéziratát, amely 1829-ben megjelent először nyomtatásban Kisfaludy Károly almanachjában, az Aurórában – alcím nélkül –, majd kötetben 1832-ben – itt már alcímével együtt.
Január 6-án reggel az orsolyita templomban tartott szentmisét Kovács Gergő Vilmos atya, ahol az osztályok három fővel képviselték magukat. A vízkereszti hagyományos házszentelési szertartás az óvodában kezdődött csütörtökön, majd pénteken az iskola telephelyein folytatódott. Reggel az alsósok termeit áldotta meg Gergő atya a Deák téren, majd következett a Horváth-házi, majd az Orsolya téri épületszárny is, ahol „Békesség e háznak! És minden lakójának!” beköszönéssel tért be minden helyiségbe a ministránsokkal és az énekes kíséretével. A termekben és irodákban a békesség mellett Isten áldását kérte Gergő atya a tanulókra, a tanítókra, tanárokra és minden dolgozóra. A házszentelés során a korábbi krétás felírás helyett idén is matricával került ki az évszám és a „Christus Mansionem Benedicat” („Krisztus áldja meg e házat!”) kezdőbetűi: 20+C+M+B+22. A népi hagyomány szerint a három betű jelzi a háromkirályok nevének rövidítését (is): Gáspár/ Caspar, Menyhért, Boldizsár.
