Iskolánk nevelőtestülete, tanulói és minden dolgozója nevében kívánjuk a kedves Látogatóknak
Húsvét beteljesült örömét:
bűneink váltságát, a Feltámadott kegyelmes szeretetét
Iskolánk nevelőtestülete, tanulói és minden dolgozója nevében kívánjuk a kedves Látogatóknak
Húsvét beteljesült örömét:
bűneink váltságát, a Feltámadott kegyelmes szeretetét
Iskolánk történelem munkaközössége már 11 éve rendezi meg regionális történelem versenyét, idén „Hunyadiak históriája” címmel. Ennek döntőjére került sor 2018. március 23-án. A bejutott nyolc csapat magas felkészültsége, a feladatok igényes és ötletes megoldása tette élvezetessé a megmérettetést. Az első három helyen a győri Révai Miklós Gimnázium és a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulói végeztek. Gratulálunk a minden csapatnak és felkészítő tanáraiknak!
Március 24-én, a szombati lelki napon Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről emlékezett meg iskolánk. A valódi ünnepet március 25-én tartja az egyház – amely idén egy napra esett virágvasárnappal, Jézus Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulásának ünnepével –; az eseményen arra emlékezünk, hogy Jézus születése előtt – december 25. – kilenc hónappal Gábriel arkangyal hírül adta Máriának isteni gyermeke fogantatását.
Sopron város templomainak szentségimádási napjai ősi idők óta Szent József hetének napjai. Az orsolyita templomban így március 20-án, kedden tartottuk szentségimádási napunkat, mely reggel negyed 8-kor szentmisével kezdődött, ami után a diákok szentórái következtek. A délután folyamán a hívek végeztek szentségőrzést, majd délután fél 5-kor ünnepélyes litániával és szentórával zárult a nap.
Első vagy Nagy Szent Gergely emlékezete él a gergelyezés szokásában, amelynek napja március 12. Szent gergely az iskolák patrónusa. E nap környékén a már iskolás gyermekek járták a házakat, az iskolának tanulókat toboroztak, adományokat gyűjtöttek.
A napokban iskolánk néptáncosai is ezt a hagyományt elevenítették fel, és több óvodát is felkerestek.