„Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét.” (Lk 3,8)

Megérkezett a Betlehemi Békeláng
Hűség napi rendhagyó óra
Adventi kirándulás
I. Adventi gyertyagyújtás
Egy rendhagyó irodalomóra Sopronban
Nemzeti múlt és parlamentarizmus

Papírkosár2017. szeptember végén iskolánkban papírgyűjtést szervezett a Diákönkormányzat. A 2 nap alatt több, mint 10 tonna papírt sikerült a diákoknak összegyűjteni. Ezúton is köszönjük a szülők és diákok segítségét, munkáját.

A végleges táblázat a következő linken érhető el: link

plakátKedves Nagycsoportos Gyerekek!

Ünnepeljetek, játsszatok velünk! 

Mindenkit szeretettel várunk

2017. október 19-én, csütörtökön, 16 órakor iskolánk dísztermébe.

diakokSzeptember 30-án, pénteken, alsó tagozatosaink a magyar népmesét ünnepelték. Három óvónéni, Hermina néni, Zsófi néni és Enikő néni marionett bábokkal és zenével átszőve mutatták be a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című mesét. Négy gimnazista diákunk, Lenzinger Dorina, Ferenczi Noémi, Németh Botond és Rákóczy László, (Maráz István tanítványai), néptánc tudásukból adtak ízelítőt. 

GitárosokIskolánkban már sokéves hagyomány, hogy a tizenkettedikesek szeptemberben lelkigyakorlaton vesznek részt. Ez alatt a két nap alatt lehetőségünk van arra, hogy az előttünk álló feladatokra felkészülhessünk, összeszedhessük gondolatainkat és megfogalmazzuk céljainkat. A lelkigyakorlat keretében előadásokkal, beszélgetésekkel, szentmisével és természetesen szabadidős tevékenységekkel (például kosárlabda, futball, ping-pong) tudtunk kiszakadni hétköznapjainkból.

atyaAz orsolyás évkezdő hagyományokhoz híven szeptember 8-án ismét zarándoklatra indult több száz Szent Orsolya-iskolás diák, tanáraik kíséretében. Az idei útvonal hosszabb, de biztonságosabb volt, nem a főút mentén, hanem erdőn és külterületi utakon jutottak el a zarándokok a Széchenyi térről a kópházi kegytemplomhoz – énekelve, imádkozva, beszélgetve, jó hangulatban, békés lelkülettel.

ÉvnyitóPénteken a Szent Mihály-templomban tartott az ünnepélyes tanévnyitóval elindult a 2017–18-as tanév a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium életében. Különleges tanévkezdés volt az idei, nem csak azért, mert iskolánk jubileumot ünnepel: 270 éve folyik tanítás a Szent Orsolya Rend égisze alatt Sopronban. Az évfordulóról az év során a lelki napokon és az Orsolya-napon is megemlékezünk.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde