A Szent Orsolya Gimnázium
nyílt tanítási napja
november 20.
7.50-11.00
„Szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.” (Lk 18,1)
A Szent Orsolya Gimnázium
nyílt tanítási napja
november 20.
7.50-11.00
Az idei év folyamán a korábban megszokott "Bábeli Zűrzavar" elnevezésű versenyünket átszervezzük, ezért ebben a tanévben nem kerül megrendezésre. A következő tanévtől megújult formában azonban folytatjuk a verseny szervezését. Kérjük, kísérjék figyelemmel honlapunkat, ahol az új versenyről tájékoztatni tudjuk önöket.
Megértésüket köszönjük!
„Mennyire megváltozna a világ, ha egymillió gyerek imádkozná a rózsafüzért!”
(Szent Pio atya)
Október a rózsafüzér hónapja. Ennek a hónapnak a 18. napján 9 órakor közel kétszáz harmadik és negyedik osztályos gyermek mondta együtt a rózsafüzér imádságot a soproni Szent Orsolya templomban Kovács Gergő Vilmos atya vezetésével. A többi évfolyamra járó gyermekek a termükben mondták örömteli szívvel együtt az egymásba füzérként kapcsolódó imákat.
Ezzel a mi iskolánk is csatlakozott az „Egy millió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéshez.
Gyarmathy Ágnes
2019. november 6-án a Szent Orsolya Iskola nyolcadik osztályaiknak osztályképviselete temetőlátogatást végzett a soproni Szent Mihály temetőben, ahol az iskolát alapító orsolyita kedvesnővérek régi és új kriptájánál, valamint a templom egykori lelkipásztorainak a sírjánál közösen imádkoztak, megemlékezve az egykori elődökről, jótevőkről, és kérve számukra az égi hazatérés ajándékát.