„Szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.” (Lk 18,1)

Orsolyás pedagógusok zarándoklata
„…mindig hűek leszünk az orsolyás hagyományokhoz”
Csodálatos élmények az Andrássy Péter Emléktúrán
A közös ima ereje – Zarándoklat Kópházára

Az általános iskolák első évfolyamára történő beiratkozás a 2017/2018. tanévre az alábbi időpontokban:

2017. április 20. (csütörtök) 8:00 - 19:00 óra között
2017. április 21. (péntek) 8:00 - 19:00 óra között

Kérünk mindenkit, hogy az alábbi dokumentumokat mindenképpen hozzák magukkal:

"Tört Királytükör" néven idén is megrendezte iskolánk - a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium - a saját történelem versenyét. A verseny döntőjébe 2-2 szombathelyi és soproni valamint 1-1 győri és kapuvári iskola jutott. A döntőben a SZT. GYÖRGY LOVAGJAI nevű csapat diadalmaskodott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumból. Ezúton is gratulálunk minden csapatnak és felkészítőtanárnak, akik részt vettek a megmérettetésen.

Március elején rendezte meg a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézet (Zeneiskola) a hagyományos népdaléneklési versenyét. Az eseményen iskolánk diákjai is sikeresen szerepeltek.

 

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2025 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde