„Mindenki téged keres.” (Mk 1,38)

Merjetek álmodni, higgyetek magatokban - Orsolyás Ballagás
A szavak ereje: Talpra magyar...

December 1-jén délután zenés-énekes karácsonyi műsort adtak Iskolánk tanulói az Adventi vásár színpadán. Ezúttal is szeretnénk megköszönni a részvételt és a színvonalas előadást a diákoknak és Baracskai Éva tanárnőnek.

gyertyaKészüljünk együtt a karácsonyra!

Rorate szentmisék az orsolyita templomban hétfő, szerda, csütörtök és péntek reggel fél 7-kor.

Szeretettel várunk mindenkit.

 

csillagaszat nyitott szakkor kicsi

Sok szeretettel hívunk és várunk a Szent Orsolya Gimnázium nyitott szakköri foglalkozására. 2016. november 30-án, szerdán 17:00-tól a Széchenyi téri épületünk I. emeletén, a Kőtárnál találkozunk!

A nyitott szakköri foglalkozás témája: Ismerkedés az őszi és a téli égbolt csillagképeivel

cimerA 2016. november 23-i nyílt tanítási napon gyülekezés a Horváth--ház II.emeleti aulájában 7.30 és 7.45 között. Igazgatói köszöntés után az érdeklődő diákok és szüleik a 8 illetve 4 évfolyamos gimnázium tanóráit tekinhetik meg az első 3 órában.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde