„Fölkelek és atyámhoz megyek.” (Lk 15,18)

„Ha az ember messze menne, el ne feledje a házát…”
Kiváló eredmények a 2024-es kompetenciamérésen – Vármegyei és városi élvonalban iskolánk

”A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.
Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”

Kodály Zoltán

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg , fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő mesebeli kincseket!” (Magyar Olvasástársaság)

Befogadta a Szent Orsolya Gimnázium nagygimnazista közössége a három 9.-es osztályt: a 9.ag-t, a 9.bg-t és a IX.-t.

Alig egy hónap telt el a tanévkezdés óta, de a nagygimiseknek már bizonyítaniuk kellett, na, nemcsak a tantermekben, dolgozatíráskor, hanem játékosan és elsősorban a rátermettségüket, kreativitásukat és az osztályok együttműködését. A kopaszavató – a hagyományokhoz híven – a kilencedikes évfolyam bevonulásával vette kezdetét. Az osztályok osztályfőnökeik vezetésével mutatkoztak be: a 9.ag Kis Gergely Máté (alias Darth Vader) tanár úrral az intergalaktikus birodalom küldöttségeként jelent meg, a 9.bg-sek mint a Bosszúállók a Marvel-filmet világát idézték pár órára a tornaterembe, a IX.-esek a Karib-tenger kalózaiként vonultak be. Ezt követően került sor a legfiatalabb nagygimis évfolyam táncbemutatóira – a produkciókat a későbbi feladatokkal együtt a zsűri, Pappné Horváth Veronika és Varga Rita tanárnő, valamint Kovács Gergő Vilmos atya díjazta.

A Kormány 2019. február 6-i döntése értelmében 2020-tól a 9. és 11. évfolyamos, nappali tagozatos gimnáziumi és szakgimnáziumi tanulók kéthetes egyéni vagy csoportos nyelvtanulásban vehetnek részt a Nemzeti alaptanterv alapján tanulható első idegen nyelvek (angol, német, francia, kínai) célországaiban: Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, Máltán, Írországban, Franciaországban.

– Az idei tanévünket is a Jóistennek ajánljuk fel Szűz Mária közbenjárását kérve – hangsúlyozta Kovács Gergő Vilmos atya, iskolánk püspöki biztosa, iskolalelkész a pénteki kópházi zarándoklat utáni szentmisén.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy a Győri Egyházmegye oktatási és nevelési intézményei pályázati forrásokból megújulhatnak és eszközökkel gazdagodhatnak.
Magyarország Kormánya a 2018. évi központi költségvetéséből két pályázaton keresztül összesen 2 832 115 478 Ft-tal támogatja általános iskoláink és óvodáink fejlesztését. Az egyházi óvodákat és általános iskolák alsó tagozatát érintő fejlesztési program az elkövetkező három évben folytatódik további források bevonásával.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2025 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde