Húsvéti Üdvözlet

„Mindenki téged keres.” (Mk 1,38)

A szavak ereje: |dq|Talpra magyar...|dq|da
Hamvazkodás a Szent Orsolya Templomban

A járványügyi előírásoknak megfelelően zártkörű, családias ballagáson búcsúztatta el a Szent Orsolya Gimnázium a végzőseit.

A két ballagó osztály a 11. évfolyamosok által feldíszített lépcsősoron indult a 3. emeletről a földszintre, ahol az újonnan elkészült aulát „avatták fel” a ballagási ünnepség során. A rendezvény előtti hálaadó szentmise főcelebránsa dr. Veres András volt. A megyéspüspök prédikációjában hangsúlyozta, ahogyan mindannyiunknak életünk végéig szóló tanulásban van részünk, úgy hitbéli ismereteink is folyamatosan bővülnek. Minden életkorban, életszakaszban teszünk fel hitünkre vonatkozó kérdéseket, s ha ezekre megfelelő válaszokat kapunk, növekedhet hitünk, mely eligazodást ad életünk folyamán. 

Az idei tanévben harmadik alkalommal rendezték meg a Katolikus Középiskolák Matematika Versenyét, amelynek három fordulóját végigmenetelték iskolánk kilencedikesei. Az országos döntőben is szép eredményt hoztak: Németh Marcell (9.bg) 4., Széplaki Márk (9.bg) 9. és Fodor Zsigmond (9.ag–IX.) 10. helyezést ért el.

A Katolikus Középiskolák Matematika Versenyére az idén – négy évfolyamon – összesen 709-en jelentkeztek, ebből 210 kilencedikes – köztük a három orsolyás bekerült az 1–10. hely egyikére. Az 1. fordulóban tesztjellegű feladatsort töltöttek ki, a 2. fordulóban kidolgozós feladatokat kaptak, míg a döntőben – április 20-án – szintén kidolgozós, gondolkodtató, logikai feladatokkal dolgoztak a fiúk. A 9.bg-seket a felkészülésben Sántha Erzsébet tanárnő, Zsigát dr. Molnárné Debreczeni Judit segítette.

Tisztelt Szülők!

Ezúton értesítjük önöket, hogy az iskola újraindulásával a le nem mondott étkezések, 1-4 évfolyamon automatikusan újraindulnak. Amennyiben nem kérnek gyermekük részére étkezést, legkésőbb csütörtök (04.15.) 16 óráig szíveskedjenek az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen lemondani.

Köszönjük!

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde