A tanévet az összes érettségire készülő osztályban az egyre közeledő próbatételre való emlékeztetéssel kezdik. Érettségi, továbbtanulás, ponthatárok… erről szól minden az utolsó évben. A Szent Orsolya Gimnázium végzős diákjai kiváltságos helyzetben vannak a soproni középiskolákhoz képest.

Múlt héten ünnepeltük az október 6-i nemzeti gyásznapot. 167 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án véres megtorlással zárta le a császári hadsereg a magyar szabadságharcot: 12 tábornokot és egy ezredest Aradon kötél, illetve lőpor és golyó általi halállal végeztek ki. Ugyanezen a napon lőtték le Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.
„Jézus tanítványa voltam,
Kedves Nagycsoportos Gyerekek!