Idén is megrendezésre került a kilencedikesek beavató szertartása, a kopaszavató. A 10. évfolyam két és fél órán keresztül tette próbára a kilencedikeseket, hogy bebizonyítsák, méltók-e arra, hogy gimnazistának szólítsák őket.
Idén is megrendezésre került a kilencedikesek beavató szertartása, a kopaszavató. A 10. évfolyam két és fél órán keresztül tette próbára a kilencedikeseket, hogy bebizonyítsák, méltók-e arra, hogy gimnazistának szólítsák őket.
Iskolánkban már sokéves hagyomány, hogy a tizenkettedikesek szeptemberben lelkigyakorlaton vesznek részt. Ez alatt a két nap alatt lehetőségünk van arra, hogy az előttünk álló feladatokra felkészülhessünk, összeszedhessük gondolatainkat és megfogalmazzuk céljainkat. A lelkigyakorlat keretében előadásokkal, beszélgetésekkel, szentmisével és természetesen szabadidős tevékenységekkel (például kosárlabda, futball, ping-pong) tudtunk kiszakadni hétköznapjainkból.
Az orsolyás évkezdő hagyományokhoz híven szeptember 8-án ismét zarándoklatra indult több száz Szent Orsolya-iskolás diák, tanáraik kíséretében. Az idei útvonal hosszabb, de biztonságosabb volt, nem a főút mentén, hanem erdőn és külterületi utakon jutottak el a zarándokok a Széchenyi térről a kópházi kegytemplomhoz – énekelve, imádkozva, beszélgetve, jó hangulatban, békés lelkülettel.
Pénteken a Szent Mihály-templomban tartott az ünnepélyes tanévnyitóval elindult a 2017–18-as tanév a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium életében. Különleges tanévkezdés volt az idei, nem csak azért, mert iskolánk jubileumot ünnepel: 270 éve folyik tanítás a Szent Orsolya Rend égisze alatt Sopronban. Az évfordulóról az év során a lelki napokon és az Orsolya-napon is megemlékezünk.
A 2016-2017-es tanév versenyeredményei az alábbi linken érhetőek el.