Szeretettel várunk minden érdeklődő nyolcadikas diákot a kémia nyitott szakkörön.
Sopron város novemberi közgyűlése Sopron Kiváló Pedagógusa díjat adományozott dr. Kovács Andrásnak, iskolánk igazgatójának, aki a kitüntetést a hűség napja alkalmából december 16-án vette át. Az Igazgató urat Baracskai Éva tanárnő soraival köszöntjük.
December 7-én adventi játszóház keretében találkoztak a tanító nénik az iskolába készülő óvodásokkal. Felelevenítették a lucázás hagyományát, az adventi szokásokat. A közös játék és ajándékkészítés a közelgő karácsony felé fordította az apróságok figyelmét.
Bakuban rendezték meg a grappling világbajnokságot, amelyen a soproni Dénes Ákos kadet 69 kilogrammos kategóriában bronzérmet nyert.
A Szent Orsolya Gimnázium 12.ag osztályosa nemrégiben egy hetet tölthetett el Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A látogatás csak részben volt kirándulás, Ákos ugyanis a grappling világbajnokság kadet kategóriájában indult. – Két versenynapon vettem részt a küzdelmekben, az első nap a mérlegelés és az orvosi vizsgálat után a nogi összecsapáson pontozással kaptam ki egy ukrán sráctól – mesélte Ákos. – A második a gi nap volt, ebben nem vagyok annyira jó, de nagyon motivált voltam az előző nap hibái után. A jó sorsolásnak köszönhetően egyből az első nyolc között kezdhettem, elsőként egy kazah sráccal csaptam össze, akit egy perccel a vége előtt feladásra kényszerítettem. A döntőbe kerülésért egy orosz fiúval harcoltam, itt ismét pontozással nyert ellenfelem. Így összesítésben 3. helyezett lettem a világbajnokságon.
„Ha megtenné a képtelen csodát,
És olyan volna ez a délután…
Akkor talán, talán, talán
Fénybe borulna most is a szobám.„
Helyszín, dátum: Díszterem, 2017. 12. 12. 16:00