Karácsonyi üdvözlet

„Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét.” (Lk 3,8)

Megérkezett a Betlehemi Békeláng
Hűség napi rendhagyó óra
Adventi kirándulás
I. Adventi gyertyagyújtás
Egy rendhagyó irodalomóra Sopronban

A Bűvösvölgy Médiaértés – oktató Központ interaktív foglalkozásra invitálta a 4.a osztály tanulóit, osztályfőnökük Betti néni vezetésével.

Az egész délelőttöt átölelő program célja, hogy élményszerű programmal támogassa a médiaértés oktatását.

Fekete Kata iskolánk 3.c osztályos tanulója szívesen rajzol és tehetségét egy soproni rajziskolában is pallérozza. Már az elmúlt tanévben is megnyerte a Soproni SZC Handler Nándor Technikum által szervezett megyei rajzversenyt, melyen az idei évben ugyancsak az első helyezést érdemelte ki.

Az alsó tagozatban egyre nagyobb az érdeklődés a versenyszerű sakkozás iránt.

Balogh Anett sakkedző irányításával heti rendszerességgel készülnek tanítványaink a versenyekre és sajátítják el ennek az izgalmas sportágnak az alapjait.

Az idei év első megmérettetésére a Sopron városi egyéni sakkbajnokságra december 6-án csütörtökön került sor a Roth Gyula Szakképzési Központ kollégiumában, ahol sikeresen szerepeltek tanítványaink.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde