„…az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát.” (Jn 4,23)

Márciusi ifjak új köntösben
Kommunizmus áldozatainak emléknapja
Közelebb kerülni Istenhez

Márciusi ifjak új köntösben

Iskolánk közössége idén is együtt emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az ünnepi műsort Fábiánné Virág Lilla rendezte és készítette elő, a színpadon az X. osztály tanulói, valamint két felső tagozatos diák szereplésével. Az előadás hangulatát Csima Zsolt és Kovács László tanár urak segítették, akik a zenei betétekért és a hanghatásokért voltak felelősek. A műsort pénteken két alkalommal láthatták a diákok: a 2. órában az 5–7. évfolyam, a 3. órában pedig a 8–12. évfolyam tanulói tekinthették meg az előadást.

A történet egy mai, a diákok számára is ismerős helyzetből indult. Két felső tagozatos tanuló beszélgetésébe csöppenhettünk bele, akik arról tanakodtak, mit is jelent számukra március 15-e, és miért olyan fontos ez a nap. Beszélgetésükhöz egy idősebb diák – egy X. osztályos tanuló – csatlakozott, aki felidézte a forradalom első napjainak eseményeit. A színpadon megelevenedtek a korszak ikonikus helyszínei és szereplői: a Pilvax kávéház és a márciusi ifjak lelkes gyülekezete, Táncsics Mihály kiszabadítása, valamint a Nemzeti Színház, ahol a Bánk bán előadásához kapcsolódva felcsendült a „Hazám, hazám…” című részlet is.

A történet végére a két diák is megértette, hogy nemzeti ünnepünk nem csupán egy történelmi dátum, hanem az összetartozásról, a bátorságról és az egymás melletti kiállásról szól. A jelenet zárásaként büszkén tűzték fel a kokárdát, és elindultak az iskolai megemlékezésre – mintegy jelképezve, hogy a múlt üzenete a mai fiatalokhoz is elér.

Az előadás egyszerű eszközökkel, mégis érzékenyen és gondolatébresztő módon idézte fel a magyar történelem egy meghatározó pillanatát. A műsor megszólította a legfiatalabb tanulókat is, miközben a nagyobb diákok számára is tartalmas élményt nyújtott. A jeleneteket nézve sokan érezhették úgy, mintha egy pillanatra maguk is ott állnának a márciusi ifjak között.

Köszönjük az előadóknak, a felkészítő pedagógusnak és a segítőknek azt a munkát és elkötelezettséget, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy iskolánk közössége méltó módon emlékezzen meg március 15-ről.

Fotó: Rudasits Bálint és Gönczöl Máté (10.ag)

 

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2026 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde