2025. március 29-30-án szerencsénk volt részt venni a X. alkalommal megrendezett Semmelweis Egészségverseny döntőjében, ahol rengeteg tapasztalattal és jó élménnyel gazdagodtunk. A verseny egész éven át tartott közel 700 iskola közül a döntőben a 18. helyezést értünk el, ami 10 egyetemi többletpontot jelent számunkra.

A  SOTE által biztosított szállásra péntek este érkeztünk meg, de a megmérettetés csupán, szombat reggel kezdődött.  A döntőbe jutott legjobb negyven csapattal mindkét nap 14-14 állomáson mutathattuk meg tudásunkat, amelyre a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában került sor. A két nap alatt rengeteg interaktív feladatban volt részünk, az elsősegélynyújtástól, a diagnosztikáig. A feladatok nagyon eredetiek, érdekesek, izgalmasak, de fárasztóak is voltak. Az állomások 3-3 blokkra voltak felosztva, ahol minden versenyblokk tartalmazott egy úgymond „pihenőállomást”, ezeken sok hasznos információkat tudhattunk meg a szakkollégiumokról, vagy az egyetem mellett végezhető külföldi lehetőségekről is. Volt egy állandó kísérőnk, Petra, aki ötöd éves orvostanhallgató az egyetemen, ő kísért minket az egyes állomások között, rengeteg hasznos és gyakorlati információt osztott meg velünk ez egyetemi évekről. A verseny közben több érdekes előadást is volt szerencsénk meghallgatni, például a hírtelen szívhalálról vagy akár a bőrápolás fontosságáról.

Visszatérve a feladatokra, mind a 28 állomás, a már előző fordulókban kiosztott, és megtanult tananyagokra épült, amelyek nagyon szerteágazó területeket érintettek. Az elsajátított tudást most gyakorlatban is alkalmaznunk kellett. Az állomásokon jellemzően 15 vagy attól kevesebb percünk volt a kiadott feladatok megoldására. Nagyon komplex esetekkel találkoztuk, például a már fentebb említett elsősegély állomásoknál: az ajtón belépve egy tömegbalesetben találtuk magunkat, ahol az emberek különböző sérüléseket szenvedtek. Ezek az állomások nagyon élethűek voltak, gyermeksírás és kiabálások közepette kellett például egy epilepsziás, vagy égett testfelületű, de akár levágott ujjú, légmellel rendelkező beteget ellátni. A legtöbb állomáson orvosi szerepben kellett kommunikálunk, és diagnosztizálnunk az előttünk álló „beteget”. Találkoztunk olyan feladatokkal is, ahol laborértékek alapján kellett megállapítanunk ki a vesebeteg az adott személyek közül, valamint feladatlapokat is oldottunk meg csapatként.

A szervezők a kísérő tanárokról sem feledkeztek meg, ők nem kísértek minket az állomásokon, hanem érdekes szakmai előadásokon vehettek részt. Ezek közül az egyik számunkra is hasznos, hiszen az egyetem szóbeli  felvételi vizsgájával szolgáltak fontos információkkal.

Összeségében elmondhatjuk, hogy igaz fáradtan, de rengeteg új élménnyel, tapasztalattal és ismerettel térhettünk haza. Amit a jövőben biztosan hasznosítani tudunk majd.

Nagy Henrietta (XI.)