A 2016/2017-es tanévben ismét megválasztásra kerül a Független Diákparlament, amely évente két plenáris ülést tart Budapesten, ezek között pedig a megválasztott diákképviselők interneten keresztül tudnak közösen javaslatokat kidolgozni.
A 2016/2017-es tanévben ismét megválasztásra kerül a Független Diákparlament, amely évente két plenáris ülést tart Budapesten, ezek között pedig a megválasztott diákképviselők interneten keresztül tudnak közösen javaslatokat kidolgozni.
A közösségi szolgálat szabályai
A Köznevelési Törvény 2016-tól az érettségi bizonyítvány kiadását 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséhez köti , így az érettségi a tantárgyi tudás mérésén túl a szociális készségek, a társadalmi érzékenység kialakításában is szerepet játszik . A 2015 /2016. tanévtől csak az a diák kaphatja meg érettségi bizonyítványát, aki telesített 50 óra Iskolai Közösségi Szolgálatot, és erről az intézmény által kiállított hivatalos igazolással rendelkezik.
Voltaire Candide című filozófiai tézisregényének színpadi változatát mutatták be a Soproni Petőfi Színház fiatal művészei a nagygimnazistáknak. A bemutatón a 9., 10. és 11. évfolyamosok vettek részt osztályfőnökeik és magyartanáraik kíséretében.
A Zenei hidak a Fertő partján – Nyugat-Győr egyházmegyei gitáros találkozót immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg szeptember 10-én. A zenés találkozónak idén a nagycenki Szent István-plébániatemplom adott otthont.
2016. szeptember 4-én Ferenc pápa Rómában szentté avatta Kalkuttai Teréz anyát
Teréz anya 1910. augusztus 27-én született, Agnes Gonxha Bojaxhiu néven, albán szülőktől, Üszküb városában (ma Skopje, a Macedón Köztársaság fővárosa). Agnes édesapja, Kolle Bojaxhiu, építési vállalkozó, édesanyja, Drana, otthon nevelte a gyerekeket.
„Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim 3,16-17.)