„Boldogok a békességszerzők…” (Mt 5,9)

„Isten szeretetének napsugarává váljatok!”
Floorball Diákolimpia - Út az országos döntőig

14. alkalommal daloltak egymást követően zenés közösségek, ezúttal Győr-Ménfőcsanak volt a helyszín.

Szeptember 8-án hét kórus 4-4 dala töltötte be a helyi katolikus templomot, majd a fiatalos műfaj jövőjéről osztották meg egymással gondolataikat a találkozó résztvevői. A programot könnyűzenei szolgálattal kísért szentmise zárta. A Szent Orsolya Gimnázium csapatát Horváth Ibolya tanárnő vezette.

 

Szűz Mária születésnapját ünnepelve ismét felkerekedtünk, hogy Sopronból az Orsolya térről gyalog megérkezhessünk Kópházára a Kegytemplomba. A hét eleji nyárzáró viharok és esőzések, az őszbe forduló időjárás után nem gondoltuk, hogy a zarándoklat szeptember 7. időpontja lesz a végleges. Végül Gergő atya imái meghallgattattak, és az „égiek” igazi Mária születésnapjához méltó időt küldtek nekünk.

Az 1022. magyar tanév kezdődött el szeptember 1-jével szerte az országban, a soproni Szent Orsolya Gimnázium pedig alapításának – és első tanévének – 271. évfordulóját ünnepelte vasárnap a Szent Mihály-templomban tartott évnyitón.

Véget ért a második is… Kezdődhet a 3. szervezése;-) De előbb egy rövid beszámoló arról, mi is történt június 13-15. között a „Felfedezés, kísérletezés, szórakozás” jegyében.

Június 4-én 39 gyerekkel elindultunk Szentgyörgyvölgyre 5 napos táborunk megkezdésére. Megérkezés után elfoglaltuk faházainkat, bejártuk a tábor területét felfedezve a lehetőségeinket sportolásra, játékra és strandolásra. 

A nemzeti összetartozás napja alkalmából az utolsó tanítási napon, az 1. órában megemlékezésen vett részt iskolánk felső és gimnáziumi tagozata a tornateremben. Zalai Ottóné tanárnő felkészítésével a 10.bg–X. osztály tagjai emlékeztek a magyar történelem gyásznapjára és annak az országot érintő következményeire.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2025 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde