DÖK beszámoló a 2017-18. tanévről

Az iskola diákönkormányzata az idei tanévben sem maradt tétlen. A hagyományos programok mellett ezúttal számos újdonság is bekerült a programtervbe. A meghatározó tényezők azonban idén is a sport, a különböző vetélkedők, valamint a jótékonyság voltak.

A tanév első nagy eseménye az Orsolya-nap volt. Az előkészületek már az év elején elkezdődtek. Október 21-én a program hagyományosan, szentmisével kezdődött. Ezután a gimnazisták számára mini educatio kiállításra került sor. Minden tantárgyból a fakultáción részt vevő diákok mutatták be tárgyukat a vezető tanár segítségével. A program a szervezéskor felmerülő szkepticizmus ellenére jól sikerült. Élvezetes bemutatásoknak lehettünk tanúi.Természetesen a fiatalabbak sem maradtak programok nélkül. Az osztályfőnökök és helyettes osztályfőnökök segítségével érdekfeszítő állomásos vetélkedőn vettek részt az iskola területén. A végállomáson édesség várta a lurkókat.

Karácsonykor a hagyományoknak megfelelően a jótékonyságé volt a főszerep. A sütivásár és a cipősdoboz akció ennek megfelelően idén sem maradhatott el. A sütivásár bevételét iskolánk rászoruló diákjai kapták. A cipősdoboz akcióban 220 doboz gyűlt össze. Idén csatlakoztunk az országos szintű Segíts Velem! kezdeményezéshez, így az összegyűlő adományokat a Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttattuk el a szükségben lévőkhöz. Országosan iskolánkban gyűlt össze a legtöbb doboz, ezért nyár elején elismerő oklevelet is kaptunk Budapesten.

Az őszi félévben szerveztük meg a muffin napot. Az zsűri nagyon finom és ízlésesen dekorált süteményeket kóstolhatott. A győztes palacsintázni illetve lángosozni vihette az osztályát. A versenyen kívül természetesen az egész nap az ízletes édességek bűvöletében telt.

2018. február 2-án, az Orsolya bálon Forgács Eszter 10. ag osztályos tanuló vette át Rácz Balázstól a Diákönkormányzat vezetői posztját. Míg Balázs elnöki munkáját Gaál Gréta, Varga Soma és Orsy Gábor, valamint a kezdetekben Boda Brigitta, Mozsolits Bence és Rozsonits Tamás segítette, Eszter csapatának tagjai Ágota Benedek, Baboss Nikolett, Horváth Dorisz, Ivanics Ferenc és Kiss Boglárka.

A kitűzött célok megvalósítását a havi vagy kéthavi rendszerességgel megszervezett küldöttgyűlések segítették. Minden osztály 3 képviselőt választott, így döntöttek a megszervezendő programokról. A Diákönkormányzat és a diákok közötti kommunikációt a Szent Orsolya DÖK Facebook oldallal próbáltuk megkönnyíteni, ebben még az iskola életét dokumentáló Orsolya TV oldala is segítségünkre volt. Az oldalakon képeket és információkat közöltünk a diákokkal. Létrehoztunk egy DÖK- csoportot is a küldöttek számára a jobb információáramlás érdekében, valamint ötletládákat helyeztünk ki az iskolában. A programokról iskolai plakátokon is tájékoztattuk a diákokat. Az új DÖK elnökség célkitűzései közé az alapos tájékoztatás fenntartása mellett az is tartozik, hogy a választmányi tagokat bevonjuk a programok szervezésébe. Ezt a nyári diáknap szervezésekor meg is valósítottuk.

A sportesemények idén is nagy szerepet játszottak az iskola életében. A hagyományokhoz híven gimnáziumi foci- és kosárlabda bajnokságot szerveztünk mindkét félévben. Ősszel és a nyári diáknapon focibajnokságot szerveztünk a felsősöknek, hogy ők se maradjanak sportverseny nélkül. Az első félévben a Mikulás naphoz kapcsolódóan, a második félévben május végén rendeztük meg a tanár-diák kosármérkőzést a végzős diákok részvételével.

Tavaszi és őszi papírgyűjtésünket szép mennyiséggel zártuk, a legjobb gyűjtők süteményt kaptak jutalmul. A papírgyűjtésen befolyt összegből hat darab babzsákfotelt és három darab puffot vásároltunk, és két pihenősarkot hoztunk létre a gimnazisták részére.

A tavaszi félévben volt lehetőségünk megszervezni a Faraday-napot, melyet talán az eddigi legnagyobb érdeklődés övezett. A kísérleteket a tanárok és a diákok az Orsolya téri aulában és az alsó udvaron is végezték párhuzamosan, két szünetben, mindkét alkalommal 10-10 asztalnál. Köszönet a szervező szaktanároknak!

A második félévben több nagysikerű újítást vezetett be a Diákönkormányzat. A tavaszt idén mi is köszöntöttük: Nőnap alkalmából egy fával díszítettük a gimnázium lépcsőházát. A felragasztott fára motivációs üzeneteket írtunk a hölgyek számára.

Ugyancsak újítás volt a nagysikerű meme verseny. Ágota Benedek képeihez lehetett képaláírásokat szerkeszteni. A verseny nyertesei mozijegyeket vehettek át.

Tavasszal iskolapulóver tervező verseny kiírására került sor. Több pályázó közül egy egyszerű minta lett a nyertes. Non scholae, sed vitae discimus.- Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk - szól a felirat. Hat szín közül lehetett rendelni, 320 fő rendelt.

A nyári diáknap annyiban volt más, mint az eddigiek, hogy a diákság az ötletadáson túl a szervezésből is aktívan kivette a részét. Nagyon sokféle változatos program volt a kínálatban. A felsősöknek Twister, zenefelismerés, Disney Filmfelismerés, Tabu, Activity, ping-pong, kötélhúzás, foci, Beugró, Floorball és görkori bemutató. A gimnazisták forgószínpad szerűen játékos állomásokon kellett, hogy feladatokat oldjanak meg, a tanárok tárgyainak felismerésétől a fimjelenet-beazonosításon át a segway-ig.

Köszönjük szépen minden tanárnak és diáknak a programokhoz nyújtott támogatást. Hívunk mindenkit, hogy vegyetek részt az új tanévben megrendezésre kerülő programjainkon, melyekről a Szent Orsolya DÖK Facebook oldalon tájékozódhattok.

Sopron, 2018. június 21.

Vincze Rita
felelős tanár

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde