Május 6-án, szombaton hajnali 5 óra után két busz indult útnak a román határ felé, néhány szükséges pihenő után, várakozás nélkül átérünk az Ártánd–Bors közötti határátkelőhelyen. Romániában az első megállóhelyünk Nagyváradon volt, itt várt minket az első idegenvezetőnk, Dénes András, aki körbevezetett bennünket az egykori magyar városban, ahol rengeteg emlék őrzi több mint ezeréves jelenlétünket. Ellátogattunk a római katolikus székesegyházba; a főbejárat előtti téren áll Szent László lovasszobra. Mellette van az eléggé elhanyagolt állapotú egykori magyar püspöki palota, amelyben a román történelmi múzeum kapott helyett. A székesegyház melletti Petőfi parkban több magyar művészünkre, történelmi személyiségünkre emlékeztek/ emlékeznek köztéri alkotással: itt áll Petőfi mellett József Attila és Bethlen Gábor szobra is. A város utcáin sétálva több felújított és éppen rekonstrukció alatt lévő palotát láttunk, fotózkodtunk a Holnaposok szoborcsoportnál, megcsodáltuk a szépen helyreállított egykori Szigligeti Ede, ma Állami Színházat. A teátrum első soraiban ült hajdan Juhász Gyula is, és gyönyörködött Sárvári Anna színésznő – a Milyen volt… vagy az Anna örök című költemények múzsája – játékában. A színház közelében áll az egykori Emke kávéház, melynek falai között számos Ady-vers született. Innen a szépen felújított Szent László-hídon átmentünk a várost kettészelő Sebes-Kőrös felett; a városháza tornyából lenyűgöző panoráma tárult szemünk elé a városról. Nagyváradról az első szállásunkra buszoztunk: a „nagy” busz utasai –
7.a-sok és a 7.bg többsége – Nagyszalontán maradtak, ők a Dévai Szent Ferenc Alapítvány „béke királynője” vendégházaiban aludtak, itt kapott mindenki vacsorát is. A „kis” busz utasai – a 7.ag-sek és néhány 7.bg-s – pedig onnan pár kilométerre, egy panzióban és annak udvarán lévő faházakban tértek nyugovóra.
Másnap, vasárnap Nagyszalontán folytatódott a program: az egykori Csonka-toronyban létrehozott Arany János-emlékmúzeumot kerestük fel, benne olyan relikviákkal, mint a Toldi írójának egykori pesti lakásának berendezési tárgyai vagy a leghíresebb Arany-festmény Barabás Miklós ecsetéből. Délelőtt magyar nyelvű szentmisén vettünk részt Nagyszalontán, ahol anyák napja alkalmából magyar költők verseiből összeállított műsort is hallgattunk. Innen egy kis településre, Magyarremetére érkeztünk, ahol csatlakozott hozzánk másik idegenvezetőnk, Erdei János is. A Fekete-Körös mentén fekvő faluban található egy 13. századi, ma reformátusok által használt templom – falán többek között az apostolok vagy szent királyaink freskóábrázolásai is felismerhetőek. Ezt követően indult az első túránk: a Mézgedi-cseppkőbarlangot, Európa legnagyobb barlangjainak egyikét kerestük fel. A barlanglátogatás után Várasfenesre érkeztünk, ahol a Györffy István Népismereti Otthon kiállítását tekintettük meg, melyet egy család állított össze a környék népviseletét, használati tárgyait, mindennapi életét bemutatva. Vasárnapi utolsó programunk Köröstárkányba kalauzolt bennünket, ahol a trianoni diktátumot követő tragédiával szembesített bennünket Gábor Ferenc író és helytörténész: elmesélte, hogy a faluból a románok 90 civil embert öltek meg a háború után, de így sem sikerült a ma is csaknem színtiszta magyar falut beolvasztani. Lehetőségünk volt a köröstárkányi író kötetei közül vásárolni is. A második – és harmadik – éjszakai szállásunk Vasaskőfalván, a Pádis-fennsíkon volt, csodálatos természeti környezetben – ahol wifi és olykor térerő hiányában a környezetben gyönyörködhettünk. A kissé nehézkes elhelyezkedés után – egy székely család panziójában, egy francia úr házában és két nyaralóházban elosztva – bőséges vacsora várt bennünket.
A harmadik napi programunkat felülírta az időjárás: eredeti terveink szerint az Eszkimó-jégbarlangba kirándultunk volna, azonban esőben nem indulhattunk neki a 12 kilométeres túrának, helyette két rövidebb kirándulást tettünk. Először a Schmidl- vagy Osel-vízeséshez sétáltunk a Boga-patak völgyében szépséges természeti környezetben, de az időjárás által még nem támogatva, többször elkapott bennünket az erdélyiek által mokánynak hívott eső. Délután már a napot is megláttuk: ellátogattunk a Biharrósa településen található Farcu kristálybarlangba. A barlangot egy véletlen folytán fedezték fel 1987-ben egy bauxitbánya szomszédságában, de csak 2012 óta látogatható: a benne található a képződmények csak természetes környezetükben ragyognak kristályként, a szabad levegőre érve hamar oxidálódnak, és elvesztik varázsukat. A barlangot négy csoportban tudtuk felkeresni, az éppen nem bányát–barlangot járó csapatok rövid túrára indultak egy kilátóhoz, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a hegyes-völgyes vidékre.
Utolsó napunk a hazaúttal telt, néhány szükséges megálló után este 8 óra után érkeztünk meg élményekkel megrakodva Sopronba, a Paprétre.
