Gondolatok koronavírus idején, ballagás napján
Kedves Végzős Fiatalok!
Éppen a hetedik hetében vagyunk ennek furcsa, veszélyes és példátlan helyzetnek. Hívő emberként is komoly próbákat kell kiállnunk. Nem szokványos módon zajlik az életünk. Be kellett látnunk, első az egészség védelme! Második a tanév érvényes teljesítése és a sikeres érettségi. Többször hallották már, hogy generációjuk mennyi mindenről marad le ezekben a hetekben. (Gondolom, sovány vigasz, hogy ezzel is történelmet írnak…)
Bizony nem mindig alakulnak elképzeléseink szerint a dolgok. Néha nem tehetünk mást, mint hogy alkalmazkodunk a körülményekhez. De ebben a helyzetben is kell, hogy elfogadjunk olyan bizonyosságokat, sarokpontokat, melyeket mindenkor tiszteletben tartunk. Ezek jelentik életünk során a kapaszkodót, válság idején, mélység felett a megtartó erőt.
Elindulás és megtorpanás, kétség és bizonyosság jellemzi lelki életünket is. A világban napról napra megtapasztalt szörnyűségek, a közvetlen közelünkben bekövetkező nem várt események egész sora akár össze is zavarhatja az embert. Ebben a lelki állapotban aztán könnyen vélhetjük úgy, hogy megingott a talaj alattunk, s az addig megtartó hit alapjaiban rendült meg bennünk. Még ha az ok-okozati összefüggések mást is mutatnak, ne feledjük, Istennél semmi sem lehetetlen. A történelmet – s benne az egyéni sorsokat – legnagyobb szerencsénkre - nem csupán az ember „írja”…
Így aztán senkinek sem lehet oka az elkeseredésre, hiszen a nehézségek és a kudarcok nem feltétlen jelentik álmaink szertefoszlását, elképzeléseink feladását… Ugyanis, ami igazán fontos az ember számára, amellett kitart, a nehézségek pedig nem tántorítják el, hanem elszántságát és állhatatosságát növelik. A próbák segítik tisztánlátásunkat és kijelölhetik számunkra az utat. Ha valamin könnyen túltesszük magunkat, az valószínűleg nem is volt olyan fontos a számunkra…
Négy-nyolc-tizenkét év elég hosszú idő ahhoz, hogy minden látszaton és felszínességen túl, valami mélyebb dolog is megérintse az embert. Ennek igazi jelentőségét azonban csak később szoktuk a maga teljességében megtapasztalni. Ezért a ma, esetleg csak külsőségnek érzett dolgok, később megtartó erővé válhatnak.
Néhány évvel ezelőtt mesélte el nekem egy korábban érettségizett diákunk, hogy az egyetemre kerülve számára szokatlan világba csöppent és nem tudott mit kezdeni azzal az erkölcsi nihillel, amivel hirtelen szembesülnie kellett. Már-már azon volt, hogy feladja terveit. Vívódásai végül nyugvópontra jutottak. Úgy fogalmazott: „orsolyás múltam mentett meg, felfedeztem azoknak a dolgoknak az értékét, melyekről korábban magam is úgy véltem, hogy többnyire külsőségek.”
Gondolják csak meg, mennyi minden történt az elmúlt évek alatt attól a naptól kezdve, hogy kicsi gyermekként vagy kiskamaszként először lépték át az Orsolya téri vagy a Horváth-házi porta küszöbét. Most mindez egyetlen pillanatba sűrűsödik, de az előttünk álló években nyer majd igazán értelmet.
Adjanak hálát szüleik támogatásáért, tanáraikért, iskolatársaikért és egymásért! Majd tegyék fel maguknak a kérdést: Honnan indultunk és hova jutottunk? Bölcs dolog – a tanulságokat levonva – végiggondolni, hogy aztán nyugodt szívvel léphessünk tovább. Hiszen ez a dolgok rendje. Aztán megnemesítve hordozzuk magunkban tovább azt, ami igazán lényeges, hogy életünk tanúskodjon arról az igazságról, amit közösen megismertünk…
Ha dolgaik esetleg nem az elképzeléseik szerint alakulnának, ne szegje kedvüket! A megváltozott körülmények egyben mindig új lehetőségeket is jelentenek. Ugyanakkor ne feledjék, erején felül egyikünk sem próbáltatik meg!
Bízom benne, hogy a járványveszély elmúltával megtaláljuk a módját annak is (akár egy szeptember eleji „pótballagás” keretében), hogy méltó módon vehessenek búcsút az iskolától és egymástól...
„A megkezdett utat követve, éljetek új életet!” (Merici Szent Angéla)
- május 2-án,
Dr. Kovács András
igazgató
