Várunk az amatőr csillagászok nyitott szakköri programjára.
Program: Tájékozódás az őszi égbolton. "Jó ég!" esetén megfigyelés a toronyból!
Időpont: 2017.11.21. 16:00
Helyszín: Orsolya-tér II. emelet 106-os terem
November 14-én szervezte meg iskolánk magyar nyelv és irodalom munkaközössége a hagyományos vers- és prózamondó versenyt. A szokásoknak megfelelően két kategóriában szavaltak a felsősök: az 5–6. osztályosok verseit és prózai szövegeit Baracskai Éva, Czömpöly Andrea és Czingráber Mária tanárnő bírálta, a 7–8. osztályosoknál és a velük együtt szavaló nagygimnazistáknál Sárkány Cecília, Zalai Ottóné, Tóthné Kiss Katalin és Horváthné Bertha Ágnes zsűrizett.
Pénteken szürkületkor iskolánk alsós diákjai és tanítói kezdtek el gyülekezni a Horváth-házi udvaron. Saját, kézzel készített lámpásokkal várták, hogy Páderné Bokor Éva néni elindítsa a körmenetet. A diákok az osztályfőnökeik vezetésével és szüleik kíséretében a Várkerületen haladtak a Tűztoronyig, majd a Szent György utcán mentek tovább a Lenck átjáróig. A Horváth-házi udvarra visszatérve mindenkit várt egy kis hagymás zsiroskenyér forró teával, amit jóízűen elfogysztottak a körmeneten résztvevők.
Iskolánk nyelvi versenyének 2. napján az angol 4. osztályos csapatversenyen valamint német teszt- és projektversenyeken mérték össze tudásukat az általános és középiskolás diákok. Gratulálunk minden tanulónak és felkészítő tanárnak az elért szép eredményekhez. Reméljük jövőre viszont láthatjuk a versenyzőket, hogy ismét megmérettessék magukat a Szent Orsolya Gimnázium nyelvi versenyén a Bábeli Zűrzavaron.