Kedves Szülők!

Ahogy az Szent Orsolya Iskola ódon épülete is évről-évre újul, most újításokra készülünk az iskola szülői közösségének életében is. Miként egyházunk is az élő kövekből épül, úgy ennek az iskolának is fontos és élő „tagjai” vagyunk mi szülők, akik a Szent Orsolya tanári karára bízzák legféltettebb kincseiket: a gyerekeinket. A ránk bízott „lurkók” nevelését közösen végezzük, éppen ezért szeretnénk, ha lennének olyan alkalmak, amikor a szülők is beleláthatnának egy kicsit az iskola életébe, amikor megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat, vagy amikor a keresztény nevelés nehézségeiről és örömeiről tudunk beszélgetni.

Programjaink a 2016/ 2017-es tanévben

  • Szülői Délután 2016. november 12.

Tervezett program:

13.30 – 14.00 gyülekező
14.00 – 14.05 igazgatói köszöntő
14.05 – 15.15 beszámoló az iskola helyzetéről, a jelenleg is zajló rekonstrukcióról, az átadásra készített film, illetve az új emelet megtekintése
15.30 – 16.30 Süveges Gergő az MTVA munkatársa, szerkesztő előadása
17.00 – 17.30 a szülőkből verbuválódó zenekar próbája a szentmisére
17.30 – 18.30 szentmise a Szent Orsolya templomban

  • Adventi barkácsolás, játszóház 2016. november 18. 15.00

Az elkészült karácsonyi ajándékok, apróságok árusítása (adomány felajánlásával) szülői segítséggel az adventi vasárnapokon a 9 órai és 10.30-as misék után az Orsolya téren.

  • 2017. január 28-án, 19 órai kezdettel, Szent Orsolyás Szülői Bál az iskola támogatására a Mediterrano étteremben, melyre szeretettel hívunk és várunk, minden kedves szülőt és pedagógust.

(Szervezők: Kovács Márta és Mendéné Lajtai Krisztina)

Szülői választmány tagjai 2016/2017.tanév

Elnök: Mendéné Lajtai Krisztina

 
 
Osztály Szülő  
1.a Pappné Márkus Krisztina  
Varsányi Hajnalka  
1.b Füziné Káldi Piroska  
Nagy Henriett  
1.c Bugledits Judit  
 
2.a Némediné Giczi Renáta  
Sinka Gáborné  
Taschekné Olasz Éva  
2.b Dr. Orbán Adrienn  
Vörösmarthy-Fodróczy Mónika  
2.c Kovács Krisztina  
Varga Judit  
3.a Stánitzné Gergácz Tünde  
Pratscher Anita  
3.b Vercseg Zoltán  
Csonka Gyöngyvér  
3.c Szenyai Zsanett  
Dr. Pápainé Pongrácz Andrea  
4.a Rasztovics Mónika  
Keizler Anikó  
4.b Tompa Anita  
Csillag Tünde  
4.c Tama Orsolya  
 
5.a Bálintné Vincze Tímea  
Vissi Ildikó  
5.b Rákóczy László  
Lőrincz Eszter  
5.ag Golneritsné Kozma Anikó  
 
5.bg Petrekovich-Perjés Borbála  
 
6.a Füziné Káldi Piroska  
Mendéné Lajtai Krisztina  
6.ag Radasits Mariann  
Papp Judit Katalin  
6.bg Tama Orsolya  
Szabó Ildikó  
7.a Vránichné Németh Krisztina  
Némethné Kasztner Anikó  
7.ag Ivanicsné Szekeres Kriszta  
 
7.bg Mastalír Márta  
Reichartné Vörös Boglárka  
8.a Schlégl Gabriella  
Golneritsné Kozma Anikó  
8.ag Kópháziné Jerk Ildikó  
Kovács Márta  
8.bg Prágai Nóra  
 
9.ag Molnárné Jurai Szabina  
Baboss Miklósné  
9.bg Polán Miklósné  
Mendéné Lajtai Krisztina  
10.ag-X. Patocskai Gergelyné  
Varga János  
10.bg Bodáné Csete Krisztina  
 
XI. Lenzingerné Hujman Ibolya  
Csermelyné Sántha Anikó  
12.ag Taschekné Olasz Éva   
 
12.bg-XII. Némethné Keller Eleonóra  
Horváth Lászlóné  

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde