Szülői bál

Hosszú idő után 2017. január 28-án,ismét megrendezésre került a Szent Orsolya iskola Szülői bálja, melynek helyszíne a Mediterrano étterem volt. A szervező szülők  minden várakozását felülmúlta a jelentkezők létszáma, 261-en tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt. Az est fővédnöke, dr. Veres András a győri egyházmegye főpásztora, valamint dr. Kovács András iskolaigazgató Úr és a szülők részéről Mendéné Lajtai Krisztina köszöntötték az egybegyűlt vendégeket. 8 órakor az iskola végzősdiákjainak (Németh József táncmester felkészítésében) elegáns palotás táncával kezdődött a bál, mely stílusos megnyitása volt a vigasságoknak.

Adventi kézműves készülődés

Közel egy évtizedes hagyományt követtünk, mikor 2016. november 18-án, a karácsonyi szent időszakra készülődve adventi kézműves délutánra hívtuk a Szent Orsolya iskola apró népeit. A szülők szervezésében a diákok, szüleik és tanítóik segítségével karácsonyi díszeket, ajándékokat készíthettek. A gyerekek a kézműves tevékenység keretében, jó illatú tea és karácsonyi zene kíséretében hangolódhattak rá a közelgő szeretetünnepre.

© 2016-2020 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium