Tájékoztató
Iskolai Közösségi Szolgálatról

Egyéb dokumentumok
befogadó nyilatkozat, jelentkezési lap, szerződött intézmények

Beszámolók
Diákok által készített dokumentumok

Galéria
Iskolai rendezvényeken segítő diákok

Beszámolók

„A Szent György templomban hajléktalanok ételosztásában, hátrányos helyzetű gyerekek, és családjaik megsegítésében vettem részt. Közösségi szolgálatom alatt, rácsodálkoztam, hogy mennyi szegény család szorul rá a segítségre. Élmény volt találkozni és beszélgetni velük. Szavakkal nem lehet leírni azt az élményt sem, ahogy láttam az újonnan keresztelt csecsemőket.”

10.bg osztály

 

„Műsor az öregotthonban
Idén is jártunk Advent utolsó hetében osztályommal a Nyugdíjas Pedagógus Otthonban. Összeállítottunk egy verses-énekes kis előadást, amire sokat gyakoroltunk a szünetekben. Szeretünk készülni rá, és minden évbe, amikor ott vagyunk, olyan boldogság fog el minket, ami egész évben máskor sosem. Az ott lakó idős nénik és bácsik mindig nagyon örülnek nekünk, és annak, hogy szebbé tesszük a karácsonyukat”

10.bg osztály

 

"Számomra a Közösségi Szolgálat 50 órája nagyon hasznosan telt. Sok helyen és sokféle helyzetben ki tudtam próbálni magam, miközben önzetlenül jót cselekedtem. Megtanulhattam, hogyan kell rendezvényt szervezni, illetve segíteni. Rengeteg pluszt kaptam, mert embereket ismerhettem meg, segíthettem nekik és egy kis boldogságot vihettem az életükbe. A segítség nekem is sok boldog pillanatot okozott. Biztos vagyok benne, hogy továbbra is segíteni fogok ott, ahol csak tudok."

Reitter Dóra XI. osztály

 

"A közösségi szolgálatot falum óvodájában végeztem. Édesanyám itt óvónő, így betekinthettem mindennapi fáradtságos munkájába. Előtte úgy gondoltam az óvónői szakma könnyű, de ezalatt a pár hét alatt rájöttem, nem is olyan egyszerű. Minden kisgyerek más, mindegyikkel másképp kell foglalkozni úgy, hogy közben ugyanakkora figyelmet fordítunk a másikra. Sokat játszottam a csöppségekkel és megismertem egy olyan kisfiút is, aki nem egészséges. Végig figyelhettem, ahogyan a többi gyermek is megtanul másként bánni vele, s örömmel töltött el, hogy milyen hamar elfogadták és alkalmazkodtak hozzá. Élveztem a gyerekek kreatív foglalkozásait is, és rájöttem mennyivel nagyobb fantáziával rendelkeznek a kisebbek, mint a felnőttek. Szívesen segítettem az ebédeltetésnél és az altatásnál is. A közösségi szolgálat elvégzése után is örömmel mentem vissza néha egy-egy órára."

Pető Viktória XI. osztály

 

"A közösségi szolgálat során jobban megismerhettem a Soproni Bencés Templomot, idegen nyelvi szinten is fejlődött. Az emberek, akiket körül vezettem, mind kedvesek és figyelmesek voltak. Szolgálati óráim alatt a társaságokban nagyon jól éreztem magam, és nagyon jó volt másoknak segíteni. Az emberek szíves fogadtatása is nagy örömmel töltött el.  Az iskolában végzett közösségi szolgálat alatt szívesen segítettem tanáraimnak különféle iskolai programok lebonyolításában. Ezzel jelentősen könnyítettem a munkájukon és jó volt megtapasztalni, hogy az alsós gyerekek milyen kedvesek voltak hozzám."

Lenzinger Dorina XI. osztály

 

"A közösségi szolgálaton az osztálytársaimmal a cipősdoboz akcióban segítettünk. Az összes becsomagolt ajándékot egy üres osztályteremben gyűjtöttük össze. A mi feladatunk az volt, hogy a már megcímzett dobozokat egy kupacba gyűjtsük, azután pedig egy listát kaptunk, ami alapján nekünk kellett a dobozok tartalmát összeállítani és megcímezni. Rengeteg dobozt sikerült összerakni, és csak néhány fölösleges dolog volt, amit ki kellett dobnunk. Az egész munka három órát vett igénybe és összességében elmondhatom, hogy jó érzés volt segíteni, a rászorulók karácsonyát boldoggá tenni.  A megtöltött dobozokat később a soproni és győri gyermekotthonokba szállították."

 

"Nyáron Sopron rendezte az U18-as női kosárlabda Európa-bajnokságot. 11 napig itt végeztem közösségi szolgálatot. A csapatoknak vizet és jeget hordtunk a barátnőimmel. Napi 5 órát dolgoztunk, számos kosárlabdameccset is megnéztünk a szolgálat végzése közben. A közösség jó volt, nagyon jól éreztük magunkat. Akadtak változatos munkák is, sokszor kértek segítséget tőlünk az edzők és a szervezők is. Könnyen el tudtuk végezni a feladatainkat, mivel a bajnokság egy helyen volt, a soproni Novomatic Arénában. A 11 nap nagyon gyorsan eltelt, a végére egészen jó kis közösség alakult ki. Nem találtam időpazarlásnak, ha tehetném, még egyszer jelentkeznék."

fogad2

Mesekép alkotása

Senki, aki kezét az eke szarvára téve hátra tekint,
nem
alkalmas Isten országára.”

(Lk 9,62)

Krisztusi értékrend

Határtalanul pályázat logó

Audiovizuális emlékgyűjtemény

euroexam

© 2016-2019 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium