Csornai szavalóverseny

Április 26-án csütörtökön szavalóversenyre utaztunk az óvoda 5 gyermekével Csornára. Nagy izgalmunk már a kedves fogadtatást követően lecsillapodott, mert a verseny felé vezető út egy varázslatos virágos kapu alatt vezetett, ami alatt ha valaki átlépett, a napot nyertesként zárta.

A program kezdéseként az óvodapedagógusok egy mesejátékkal kedveskedtek a gyerekeknek, a Macskacicóval, majd ezután következett a verseny. A gyerekek ügyesen, bátran elmondták a verseiket, nagy tapsot kaptak. A vermondás után egy kis tízórai várt ránk, majd miután a gyerekek megtöltötték a hasukat egy másik teremben barkácsolhattak, így az eredményhirdetésig az idő észrevétlenül, izgalommentesen telt. Az eredményhirdetésnél minden kisgyereket megdicsértek és emléklapban részesítettek. Büszkék vagyunk Heil-Lacsanyi Heidire, aki harmadik helyezést ért el a versenyen. De senki sem volt csalódott, hiszen egy nagyon kellemes délelőttöt tölthettünk el együtt jókedvvel, verseléssel, mesével és barkácsolással. Nyertesként zárhattuk a napot, hiszen nagyon jó közös élményekkel, szép emlékekkel és tapasztalattal gazdagodhattunk.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde