Erdő hete 3. nap

Ezen a napon a Nyugat-Magyarországi Egyetemre látogattunk el. Mivel gyönyörű időnk volt, gyalogosan mentünk a botanikus kertjéig, ahol az egyetem két munkatársa várt minket: Dr.Kalmár Sándor és Tari Tamás. Ők kísértek minket utunkon és sok-sok érdekességet mutattak meg nekünk.

A találkozás után az óvodások útja kétfelé vált, a katicások a Vadgazdálkodási tanszékre mentek először, ahol kitömött állatokat, csapdákat, maketteket láthattak a gyerekek, valamint megismerkedhettek, megnézhették a szarvas, őz, vaddisznó családot, gímszarvast, muflont, borzot, cigányrécét, fácánt, réti sast. Láthattak lábnyomokat, koponyacsontokat, csapdákat, füstölőt.

Az ibolyások a Ligneum épületébe sétáltak el, ahol az erdőről, élővilágáról, a fafeldolgozásról kaphattak sok érdekes információt. Kipróbálhatták a fából készült hangszereket, játékokat is. 

A tízórai elfogyasztása után a csoportok helyszínt cseréltek, és folytatódott az ismerkedés az erdő világával, a fa életével.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde