Szent József napi délután

képek"Az apa nem horgony, mely visszatart,
sem hajó, mely magával visz,
hanem világítótorony,
melynek szeretete bevilágítja az utat."
(George Webster Douglas)

Szent József nap alkalmából, hagyományteremtő jelleggel apák napi sportdélutánra hívtuk a kedves apukákat, nagypapákat, hogy egy vidám délutánt töltsenek el kisgyermekeikkel. A meghívásnak mindenki nagyon örült.

Jó volt látni a gyermekarcokat, ahogy boldogan készültek erre a napra, hogy apával lehetnek, hogy a meglepetés most neki készül! Hisz ők is érzik, hogy a minőségi idő lényege az együttlét. A fizikai közelség önmagában még nem feltétlenül jelent együttlétet. Ehhez egymásra fordított figyelemre van szükség. Amikor az apa a földön ülve labdát gurít gyermekének, miközben csak rá figyel, mindketten átélhetik az együttlét örömét.

képek-3

Ilyen labdagurítós, egymásra figyelős, vidám együttlétet szerettünk volna édesapáknak, gyermekeknek ajándékozni ezzel a kezdeményezéssel, mely sikerült is.

A délutáni pihenő után sorra érkeztek az apukák, kicsit betértek a csoportszobákba is játszani, s mikor mindenki megérkezett, közösen átsétáltunk az iskola tornacsarnokába, ahol kezdetét vette a mozgás, sportolás, a „verseny”.

A zenés bemelegítő után négy csapatot alakítottunk és következett a sorverseny.

A csapatok nagyon lelkesek, ügyesek voltak, természetesen mindenki első helyezett lett, még emléklap is járt minden versenyzőnek.

A fogócskázás után a kisgyermekek egy kis énekkel, verssel, ajándékkal kedveskedtek apának, nagyapának, majd ezt követően a program zárásaként Gergő atya Szent József napi áldásban részesítette az édesapákat.

képek

Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
De nem is vagyok baba!

Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e mondd korán reggel
Dolgozóba menni?

Jó érzés-e hazaérni,
Megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
Ma is nagyobb lettem?

Jó érzés-e betakarni,
Puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
Kérlek, ne menj messze!

Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
Kézen foglak Téged!

Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
Ketten, kéz a kézben!

Bartos Erika – Apához/

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde