Egészség hét

kep0Teli várakozással, izgalommal indultunk neki ennek a hétnek, hisz minden nap valami jó kis meglepetést, programot rejtegetett a számunkra.

A januári hideg, beteges időszakban arra gondoltunk, hogy ezen a héten egy kicsit több figyelmet szentelünk egészségünknek. Hogy testünk egészséges lehessen, vagy a betegségből hamarabb gyógyulhassunk, elsősorban lelkünket kell ragyogóvá, tisztává, boldoggá, egészségessé tenni. Ezért is hívtuk meg óvodásainkhoz Gryllus Vilmost, hogy vidám, szép dalain keresztül lelki táplálékkal gazdagodhassunk.

ELSŐ NAP

,,A zene az, melynek segítségével hatást gyakorolhatunk az emberi lélekre; egy fontos eszköz, amely segít nekünk a lélekkel kommunikálni.”

Hétfőn délelőtt óvodásaink a kisiskolás diákokkal együtt egy fergeteges koncerten vehettek részt az iskolai falai között. Nemcsak hallgattuk Vilmos bácsi ismert dalait, hanem nagy örömünkre együtt énekelhettünk vele, mely óriási élmény volt mindannyiunk számára. Népdalok mellet felcsendültek Kányádi Sándor megzenésített versei…Szedtünk almát, csalogattunk csigabigát, láthattunk sündisznót, kelepelő gólyákat…Nemcsak gitáron , hanem csellón is muzsikált nekünk. Csellója húrjain keresztül zümmögő méheket, nyávogó macskákat, cincogó egereket, brummogó, mézet kereső bocsokat varázsolt a színpadra. A Maszkabálba is elvitt minket magával, ahol banyának, tigrisnek, kalóznak és bohócnak öltözhettünk. A koncert végén az ovisokat egy egészen különös meglepetés is várta. Kedvenc dalukat, a Hóapót Vilmos bácsival együtt énekelhették el. Kedvességét apró ajándékkal, a Maszkabál rajzaiból összeállított kis könyvecskével viszonoztuk.kep1

MÁSODIK NAP

„Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén.”

Hogy merjünk szívből nevetni, mosolyogni, ahhoz nem csak szívünk öröme kell, hanem az is hogy mosolyunk szép legyen. Ehhez pedig az kell, hogy fogaink szépek, egészségesek legyenek. Hogy helyesen tudjuk ápolni fogainkat, vigyázni tudjuk rájuk, elhívtuk Dr. Rébay Domonkos fogorvost, hogy segítségünkre legyen ebben a mosolygós témában… Éppen tízórai után érkezett hozzánk. Rengeteg érdekes dolgot hozott magával. Megtudhattuk mikor, hogyan kell helyesen fogat mosni, milyen ételeket fogyasszunk sokat, mi az, ami nem tesz jót fogainknak. Egy érdekes kísérletet is elvégezhettünk. De beszéljenek a képek.

kep

HARMADIK NAP

"A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze."

Szerda délelőtt a szokásos időben mentünk le a tornaterembe a heti rendszeres mozgásos tevékenységünkre. Meglepetésünkre Lajtos Gergő edző bácsi várt bennünket, aki egy érdekes mozgással, az akrobatikus rock and roll alapjaival ismertette meg a gyerekeket. A rövid, ám annál keményebb bemelegítés után megtanultunk egy egyszerű mozgássort. Mikor már egész jól mentek a tánclépések, zenére is kipróbálhattuk rockis tudásunkat. Az egy órás vidám, ritmikus, zenés kissé fárasztó testmozgás nagyon jól esett testnek léleknek egyaránt!

kep

NEGYEDIK NAP

Csütörtökön a közeli Lenkey utcai Védőnői Tanácsadóba látogattunk el a kisgyermekekkel, ahol Lágler Andrea védőnő fogadott Bennünket nagy szeretettel. Sok-sok érdekes dolog várt minket. Kicsit közelebbről megismerhettük a védőnők fontos munkáját, sok olyan dolgot kipróbálhattunk, ami első látása, hallásra talán egy kicsit félelmetesnek tűnik, de kiderült, hogy nem is kell tőle annyira tartani…A vérnyomás, súly, magasságmérés, hallás és látásvizsgálat után meghallgathattuk, hogy dobog a szívünk, és megtanulhattuk a helyes készmosás lépéseit is! Andrea nénivel a szomszédos orvosi rendelőbe és a gyógyszertárba is bemerészkedhettünk!

képÖTÖDIK NAP

„Napi egy alma az orvost távol tartja.”

Péntek reggel az óvoda előterébe elhelyezett standok a szülők által hozott finom zöldségekkel, gyümölcsökkel, kompótokkal, lekvárokkal, magvakkal, mézekkel hamar megteltek. Az sokféle, változatos étkek ínycsiklandó illata, színe mind odacsalogatták az óvodába érkezőket. Tízórai után a gyerekekkel „elmentünk a piacra”, ahol megnéztük, megbeszéltük milyen egészséges, finom ételeket lehet megvásárolni. Mielőtt megkóstoltuk volna a sok-sok finomságot, egy kicsit játszottunk… Próbáltuk felismerni az étkeket formájukról, ízükről, illatukról, mindezt becsukott szemekkel. A játék után jöhetett a kóstolás, mely során különlegesebbnél különlegesebb ízeket is megismerhettünk…

 kép

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde