Vízkereszt

kep„Szép kelet, szép nap! Nincs benned homály, 
Mert az örök nap benned a király. 
Új esztendőben új szívekkel, 
Dicsérünk Jézus énekekkel.”

Az újév első hetében Gergő atya és ministránsai jöttek el hozzánk, hogy Urunk, Jézus Krisztus megjelenésének (Vízkereszt) ünnepén a bűnbánat jeleként és a keresztségre emlékezve frissen megáldott szenteltvízzel megáldja Óvodánkat, és a benne nevelkedő gyermekeket.

József Attila Betlehemi királyok megzenésített versével vártuk vendégeinket. A szép ének után egy rövid szertartás keretében Gergő atya megáldotta óvodásainkat, majd karácsonyi énekszóra végigjártuk csöppnyi óvodánk minden helyiségét, hogy a szenteltvízből és a tömjénből mindenhova kerülhessen.

Az ajtófélfánkra is felkerült: 20*C*M*B*18

Christus Mamsionem Benedicat! Krisztus áldja meg e hajlékot!

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde