– Kedves fiaim, mivel mindhármatokat egyformán szeretlek, egy próba elé állítalak benneteket. Ez majd segít eldönteni, hogy melyikőtök kormányozza halálom után az országot. A feladat, amire kérlek, a következő: palotámnak a legszebb termét pirkadattól éjfélig meg kell töltenetek színültig valamivel, akármivel. Akinek ez sikerül, az kapja meg a koronámat és a királyságomat. Kezdjed te, kedves legidősebb fiam.
A legidősebb fiú gondolkozott, s mivel a környéken jó sok homok volt, azt gondolta ki, hogy majd színültig megtölti a termet homokkal. Nosza, hozzá is látott, száz szolga lapátolta, talicskázta vele a homokot, hordták pihenés nélkül, szakadatlan dolgoztak pirkadattól éjfélig, ám hiába, a terem még csak félig sem telt meg.
A középső fiú úgy gondolta, szalmával próbálkozik, hisz aratás volt, rengeteg a szalma, hátha azzal sikerül megtöltenie a termet a padlótól a mennyezetig. Neki is száz szolga segített, hordták, hányták, vasvillázták, cipeltél a szénát, ám a pirkadattól éjfélig tartó kemény munka eredményeképp a terem még így is csak kétharmadáig telt meg.
A legkisebb fiú következett. Pirkadatkor leült a terem közepére a földre, és nem csinált semmit. Egész nap csak ült és mosolygott. A testvérei elhűlve kérdezték, hogy-mint akar így megfelelni a próbán, de ő csak nyugodtan mosolygott. Majd, amikor elérkezett az éjfél és jött a király, hogy megnézze, mit végzett a legkisebb fia, a fiú a terem közepén ülve elővett egy mécsest és meggyújtotta. A mécses fénye egy szempillantás alatt betöltötte a termet, a padlótól a mennyezetig, a legtávolabbi sarkocskába és zugba is jutott belőle.
A király szívét mérhetetlen melegség töltötte el, és így szólt:
– Fiam, látom, hogy nemcsak okos vagy, hanem a szíved tele van szeretettel, alázattal és bölcsességgel. Kívánom, hogy királyságod alatt ez a Fény vezéreljen az uralkodásban.
És a legkisebb fiú igazán méltó, bölcs és nemes királya lett az országnak.
Ne csak termeinket, szobáinkat, otthonunkat, hanem szívünket is töltse be ez a Fény, adventi koszorúink kicsiny gyertyáinak lángja, melege, mely hétről hétre erősebben, fényesebben ragyog. Jó lenne, ha Karácsonyig minden nap mosolyogva tudnánk leülni mindnyájan a terem közepére és egy rövid ideig tudnánk semmit sem csinálni...
Csak szeretteink körében ülni a koszorú fénye mellett, énekelni, beszélgetni, imádkozni. Örülni egymásnak és a mindig elérkező csodának, a születendő Kisjézusnak.
Kérem, vigyék haza otthonukba gyermekeikkel közösen elkészített koszorúikat, melyen a Hit, Remény, Öröm és Szeretet gyertyái várják, hogy fényükkel a családi fészekben betöltsenek minden szívet.
Mielőtt meggyújtanánk első gyertyánkat, a Hit gyertyáját, megkérném Gergő atyát, hogy áldja meg adventi koszorúinkat.
