Úszótanfolyam

uszodaIdén is szeptember-október hónapban került sor a 3 hetes úszótanfolyam megszervezésére a soproni Csík Ferenc Uszodában a Széchy Tamás Sportiskola vezetésével, közreműködésével. A 13 kisovist a 3 hét alatt minden reggel Varga Imre edző bácsi fogadta, aki vízhezszoktatta, megszerettette, megtanította a gyerekekkel az úszás alapjait.

A rövid bemelegítés, játék után a kar és lábtempó gyakorlása, a siklás, gyorsúszás, majd az utolsó héten a hátúszás következett. A gyerekek olyan bátrak, ügyesek voltak, hogy a tanfolyam végére még a mélyvízbe is bemerészkedtek.

Az utolsó napon a szülők is megnézhették csemetéiket milyen jó kis úszók, akik Imre bácsitól búcsúzóul még aranyérmet is kaptak ajándékba.

uszas

 

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde