Az idei évben is közösen ültük meg Intézményünk névadójának, Szent Orsolyának ünnepét. Napunkat az Orsolya templomban indítottuk egy rövid liturgiával, ahol Orsolya életével ismerkedhettek meg a gyermekek. A közös ének és imádság után egy vidám tánc vette kezdetét az iskola aulájában.
A kuglóf és kakaó elfogyasztása után a Liszt Központba sétáltunk át, hogy részt vegyünk egy Mini-Kuglóf Koncerten. Az ovisokhoz itt csatlakoztak az elsős kisdiákok is, akikkel ismét a klasszikus zene birodalmába utazhattunk el a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese jóvoltából. Beethoven dallamaitól Dvořák tánczenéjéig sokféle muzsika csendült fel. A szép dallamok meghallgatása mellett természetesen a közös ének sem maradhatott el. Őszi dalokat énekeltünk együtt a zenészekkel, majd egy vidám tánccal koronáztuk meg a délelőttöt. A koncert házigazdái Szupper Fanni és Savanyu Gergely, a Soproni Petőfi Színház színművészei voltak.

