Ovis keresztút 2024.

 

 

 

 

 

 

„Jézus a vállán nehéz keresztet cipelt. A világ bűnei, az emberek rosszaságai tették ennyire nehézzé azt a keresztet! Ő türelmesen hordozta, mert bennünket annyira szeretett. Most gondolatban járjuk végig Jézus keresztútjának helyszíneit. Közben kérjük őt, hogy a mi szívünket is töltse be Isten jósága és szeretete!” – ezekkel a gondolatokkal kezdődött Kovács András Igazgató Úr által óvodásainknak megírt keresztútja.

Nagyböjt péntekjein intézményünk diákjai keresztutat járnak. Ehhez a szép hagyományhoz csatlakozva óvodásainkkal mi is elmentünk az Orsolyita Templomba, ahol Gergő atya vezetésével óvodás keresztúton vettünk részt az első osztályos tanulókkal. A stációknál elsőáldozásra készülő diákok olvasták fel az elmélkedéseket. Az állomások között óvodásaink éneke kísérte a kereszt útját.

Ilyen imádságos lélekkel készülünk legnagyobb ünnepünkre, a Húsvétra!

„Segíts Jézusom, hogy én is meg tudjam mutatni a szívemben lévő szeretetet!

Köszönöm Jézusom, hogy ennyire szeretsz minket!”

- Szeretünk téged, Jézus!

- Szeretünk téged!

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde