Nagyböjti lelki nap és keresztút

 
 
 
 
 
 

 

Nagyböjti készületünket két igazán értékes program tette teljessé, mely által gazdagítottuk lelkünket, és még tisztábbá, fényesebbé tettük szívünket Húsvét ünnepére. Lelki napunkon együtt töltöttük a délelőttöt a Szent Anna Óvoda-Bölcsődében. A reggeli önfeledt játék után egy közös beszélgetés vette kezdetét a böjtről, húsvétról, a jócselekedetekről, majd énekeltünk, imádkoztunk. A lelki napot a kápolnában folytattuk, ahol Angelico atya énekével és festményeivel végigvezette a gyerekeket nagyhét eseményein. Egy különleges, nagyhétre szóló, középkori imádság, Jézus és Mária párbeszéde volt az az ének, melyre megfestette a nagyheti történéseket Angelico atya. Ez az imádság az Aranymiatyánk.

 

Másnap, a böjt utolsó péntekén az Orsolyita templomban Gergő atya vezetésével óvodás keresztúton vettünk részt az iskola első osztályosaival. A gyerekeknek írt keresztút állomásainak szövegét a kisiskolások olvasták fel, az óvodások pedig énekükkel kapcsolódtak be a keresztútba.

 

Nagyböjti lelki nap a Szent Anna Óvodában

 

Keresztút az első osztályosokkal

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde