Víz hete

 

 

 

 

 

Minden év márciusában, a víz világnapjához kapcsolódóan projekthetet szervezünk az óvodákban. Ezzel is szeretnénk felhívni a gyermekek, családok figyelmét a víz fontosságára, nélkülözhetetlenségére, megóvására. Különböző programok keretén belül ismerkednek ilyenkor a gyerekek a víz szerepével, tulajdonságaival, éltető erejével.

Idén is sok színes programot kínáltunk óvodásainknak, sőt a bölcsiseknek is. Voltunk a Soproni Vízműben, ahol megtudhattuk, hogy jut el a víz az otthonunkba, hova megy az elhasznált víz, azt hogyan tisztítják, és még számos érdekességet.

Az óvó nénik többféle kísérletet mutattak be, melyet a gyerekek is kipróbálhattak.

Az Orsolya Iskola kémia szakos tanárai, Viktor bácsi és Mónika néni is rengeteg érdekességet mutattak be a vízzel kapcsolatban. Készítettünk terepasztalokat, aquáriumot, vízi járműveket, sok-sok vízi állatot. Fokozottan figyeltünk a vízfogyasztásra, arra, hogy ne pazaroljuk a vizet.

Sok mese, ének és vers is ehhez a témához kapcsolódott, sőt Jézus vizes csodáiról is beszélgettünk. A három kiscica meséjét bábozás formájában adtuk elő a legkisebbeknek.

A meleg időjárásnak köszönhetően vizes játékokkal, akadálypályával zártuk a hetet a gyermekek nagy örömére.

 

Szent Anna Óvoda-Bölcsőde

 

Szent Orsolya Óvoda

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde