Szent József nap a bölcsődénkben és óvodáinkban

 

 

 

 

 

"Mit tanulhatunk Szent Józseftől? 

Az erős apa gyengéd jelenlétét a családban, aki nem csupán anyagi biztonságot, hanem érzelmi biztonságot nyújt szeretteinek. József példája megtanítja az édesapát arra, hogy másokért is felelősséget vállalva élje életét, segítsen és cselekedjen. Szó nélkül. Azonnal. Akkor is, amikor nem érti, hogy bizonyos dolgok miért történnek az életében. És megtanítja arra, hogy bátran, erővel vezesse a családját, megértve feladatát. Megtanítja arra is, hogy megérezzék, ők is a teremtő erő és a jóság képviselői!"

Uzsalyné Pécsi Rita gondolataiból merítve köszöntöttük az édesapákat, nagyapákat Szent József nap alkalmából a bölcsődei és óvodai apák napján, melynek már hagyománya van intézményünkben.

A pénteki napon a legkisebbek édesapjukkal érkeztek a bölcsődébe, ahol játékkal, mozgással, tízóraival és udvari játékos feladatokkal várták a kisgyermeknevelők az apukákat. A délelőtt nagyon jó hangulatban telt, melyet a kápolnában közös imádsággal zártunk le.

Fontos ez a minőségi idő, mely az együttlét lényege. A fizikai közelség önmagában még nem feltétlenül jelent együttlétet. Ehhez egymásra fordított figyelemre van szükség. Amikor az apa a földön ülve labdát gurít gyermekének. Miközben csak rá figyel, mindketten átélhetik az együttlét örömét.

Ilyen labdagurítós, egymásra figyelős, vidám együttlétet szerettünk volna édesapáknak, gyermekeknek ajándékozni ezzel a kezdeményezéssel, mely sikerült is.

 

Másnap délelőtt az óvodások édesapákkal, nagypapákkal érkeztek a lővereki erdőbe egy közös Szent József napi kirándulásra, melyet az óvónénik sportos-játékos feladatokkal színesítettek. A túra végén sorversenyen vettek részt a gyermekek az édesapjukkal, majd közös ima után Gergő atya áldásban részesítette az édesapákat.

A programot jókedv, mosoly, sok beszélgetés, vidámság, jóhangulat jellemezte. Hálásak vagyunk az édesapáknak, nagypapáknak, hogy fontosnak érezték, hogy gyermekeikkel töltsék a délelőttöt!

 

Bölcsis apák napja

 

Apák napi sportdélelőtt

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde