Nemzeti ünnepünk

 

 

 

 

 

Már az ünnepet megelőzően nagy volt a készülődés egyik legkedvesebb, leglátványosabb napunkra. Sok-sok ismerettel gazdagodtak gyermekeink, rengeteg kreatív foglalkozáson vettek részt, sok szép alkotás (huszárcsákó, kard, párta, zászló, lobogó, kokárda, huszár, tulipán…) készült nemzeti színeinkben. Az ünnepre való ráhangolódást elősegítették a mesék, a forradalom története, a huszárnóták, Kossuth-dalok, verbunkosok, melyekre főként a lányok szívesen táncoltak, a fiúk meneteltek.

Az ünnep elérkeztével csúcsosodott ki a témahetünk, melyen rengeteg programmal kedveskedtünk óvodásainknak. Szép ruhában, szívünkön kokárdával a Sopron Táncegyüttes táncosaival táncházon vehettünk részt iskolánk szépen megújult aulájában. Miután kitáncoltuk magunkat és énekeltünk is, a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület huszárai és lovai vártak bennünket az Orsolya téren, ahol megismerkedhettünk a huszárok életével, öltözékével, lovaikkal, fegyvereikkel. Az érdekes bemutató után a lovashuszárok vezetésével átvonultunk a Petőfi térre, ahol az iskola alsó tagozatával ünnepeltünk tovább. Az ünnepi műsoron közreműködött a Sopron Táncegyüttes táncospárja és Savanyu Gergely színművész, aki elszavalta a Nemzeti dalt és elszavalta a 12 pontot.

A közös éneklés, verselés után a gyermekek kitűzték lobogójukat Petőfi Sándor szobrához.

Az együtt elköltött tízórai után az Orsolya ovisok kisvonattal visszatértek a Lőverekbe, míg a Szent Anna ovisok a Pilvax kávéház nyomán a Kasléder Teaházba mentek egy csésze forró teára.

Természetesen legkisebbjeink ünnepléséről sem feledkeztünk meg. Az ovisok és bölcsisek zászlókkal, huszársapkákkal, pártákkal meneteltek, énekeltek, verseltek intézményünk udvarán.

Így erősítettük gyermekeinkben a nemzettudatot, a hazaszeretetet, a hűséget, s próbáltuk átörökíteni múltunkat, hagyományainkat, kulturális értékeinket.

 

Bölcsődések ünneplése

 

Óvodások ünneplése

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde