Szent Márton ünnepén

 

 

 

 

 

Szent Márton püspök ünnepén az Orsolya térre invitáltuk a családokat hagyományos családi délutánunkra. Óvodásainkkal és bölcsődéseinkkel megtöltöttük a belváros szívét. A Márton napi délutánunkat egy kis közös énekléssel kezdtük, majd meggyújtott lámpásainkkal útnak indultunk, hogy szívünkben is elvigyük a lángot, annak fényét, melegét, hogy Szent Márton követőiként az irgalmasság tanúságtevői legyünk. Lámpásaink beragyogták a sötét belváros utcáit, énekünk a magasba szállt. A népes menetet Márton lovag vezette lóháton. Visszaérve az Orsolya térre a templom előtt a szülők előadásával megelevenedett előttünk Szent Márton története. Az Orsolya templom előtt Gergő atya köszöntötte a családokat, majd megáldotta a Márton napi pereceket, melyet a gyermekek megoszthattak szeretteikkel, mind ahogy egykor Márton tette azt köpenyével…

Ez az együttlét lehetőség adott arra, hogy kicsit egymásra figyeljünk, beszélgessünk, odafigyeljünk a másikra. Igazán szép, tartalmas délután volt!

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde