Temetőlátogatás a Megváltós Nővérek sírjainál

 

 

 

 

 

 A mai Szent Anna Óvoda-Bölcsőde helyén, az egykori Voss-féle árvaházban közel 90 esztendeig, 1864-től a szerzetesrendek feloszlatásáig, az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek teljesítettek nevelőmunkát. Áldozatos, példaértékű szeretetszolgálatuk, melyet az árvák körében végeztek, ma is hálát ébreszt az intézményben nevelkedőkben és nevelőikben.

Mindenszentek és Halottak napjának ünnepére készülve óvodásainkkal gyertyát öntöttünk, koszorút készítettünk, és a reggeli hitre nevelés perceiben imádsággal megemlékeztünk a nővérekről. A Szent Imre Plébánia híveivel és Németh István plébános atyával felkerestük a Megváltós Nővérek sírjait a régi Szent Mihály temetőben, ahol a kisgyermekek elhelyezhették saját koszorúikat és gyertyáikat. Ezt követően közösen imádkoztunk az elhunytak lelki üdvéért, majd visszasétáltunk az óvodába.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde