Elkészült új játszóvárunk!

Intézményünk feladata az is, hogy a gyönyörű Lővereki környezetben örökül hagyott óvoda épület állagát és a hozzá tartózó mesebeli udvar szépségét, biztonságát megőrizze, a felmerült hiányosságokat orvosolja.

A nyár folyamán szakértő segítségét kértük, hogy az udvari játékainkat vizsgálja felül. Az általa kiadott szakértői vélemény alapján a játszóvárat balesetveszélyes okokból el kell bontani és helyette a szabványosságokat, előírásokat figyelembe véve egy újat kell telepíteni, hogy gyermekeink mozgásigénye, mozgásfejlődésük feltétele megfelelő körülmények között legyen biztosítva.

Ennek megvalósításához a Győri Egyházmegyétől kaptunk anyagi támogatást. Hálásan köszönjük nagylelkű felajánlásukat.

A kivitelezési feladatokat a Fadoktor Mérnöki Iroda Kft Dr. Németh László irányításával végezte, mely munkálatok december közepén fejeződtek be.

A „Mária torony” játszóvár színes ékessége lett udvarunknak. Bízunk abban, hogy gyermekeink örömére a jövőben tovább szépülhet udvarunk!

 

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde