Pásztorjáték

Az utolsó negyedik adventi gyertyagyújtás helyszínéül a Szent Orsolya Templomot választottuk, ahol Gergő atya köszöntője után a Szent Orsolya Iskola 4.a osztályos tanulóinak Pásztorjátékát nézhettük  meg az óvodásokkal. A szép műsor után közösen énekeltünk az iskolásokkal, majd a sekrestyében egy finom kis tízóraira is hivatalosak voltunk.

Köszönet Kovács Gergő Vilmos atyának és Páderné Bokor Éva tanító néninek, hogy széppé varázsolták délelőttünket.

A gyertyagyújtás után elsétáltunk a Főtérre, ahol megnéztük városunk Karácsonyfáját és a Betlehemet, majd az adventi vásárra is kilátogattunk, ültünk rénszarvasszánon, és még az árusoknál is megálltunk...

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde