Március 15. - Nemzeti Ünnep

 

 

 

 

 

 Nagy örömünkre idén ismét együtt emlékezhettünk meg Nemzeti Ünnepünkről!

Már napokkal az esemény előtt elkezdődtek a csoportokban a „munkálatok”. Készültek huszárcsákók, párták, kokárdák, kardok és zászlók. Szóltak a Kossuth-nóták, huszáros dalokra meneteltünk, énekeltünk, táncoltunk.

Majd az ünnep reggelén szép ruhában, kokárdával a szívünk felett az Orsolya Iskola szép aulájában gyülekeztünk, ahol a Sopron Táncegyüttes táncosai vártak bennünket, akik toborzó táncot és csárdást jártak nekünk, majd táncba hívtak minket is. A táncházban minden kis huszár és leány részt vett, ami nagyon jó hangulatú volt.

Az elfáradt kis katonákkal, leányokkal átmeneteltünk az iskola éttermébe, ahol elfogyasztottuk a hamuba sült pogácsákat és a finom teát.

Az Orsolya téren a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjai várták a gyermekeket, hogy általuk bepillantást nyerhessünk a huszárok életébe, megismerhessük a huszárok öltözékét, fegyvereit és felszerelésüket. A rövid bemutató után a lovas huszárokkal átvonultunk a Petőfi térre, ahol elszavaltuk a Nemzeti Dalt, majd énekszóra elhelyeztük zászlóinkat a Petőfi szobornál.

Egy kis belvárosi sétával zártuk a programot. A menetelésben elfáradt huszárokat a városnéző kisvonat vitte vissza az óvodába. Az út során a Kolompos együttes Jönnek a huszárok című előadását hallgattuk meg.

Határtalanul pályázat logóMegvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

euroexam

AFS Magyarország

© 2024 Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda-Bölcsőde